Sztárok

Nehéz döntést hozott VV Fanni családja

Novozánszki Fanni szülei már feladták a reményt, és máig sem tudták feldolgozni a tragédiát, ami a lányukkal történt. Most nagy lépésre készülnek, annak reményében, hogy hátha attól jobb lesz.

A családnak nehéz nap mint nap azok közt a falak közt élni, ahol a lányuk felnőtt, és ahová nem egészen egy éve még szinte minden hét végén hazalátogatott. Mint ismert, a ValóVilág egykori játékosa tavaly november elején tűnt el, nem sokkal később pedig letartóztattak egy dunaújvárosi férfit, akit a nő megölésével gyanúsítanak. A VV Fanni holtteste máig nem került elő, B. László pedig nem tett beismerő vallomást.

„Még mindig érintetlenül áll Fanni szobájában minden. Itthon várják a holmijai is, holott már tudom, hogy nem jön haza. Sok ruháját, személyes tárgyát elhoztuk a budapesti, bérelt lakásából” – mesélte VV Fanni édesanyja, aki megerősítette a Blikk információit, hogy közel egy hónapja árulják a családi otthont. „Még mindig szinte mindennap bemegyek a pici szobába, leülök az ágya szélére, és csak nézek magam elé. Megnézem a ruháit, megszagolom a kedvenc parfümjét, még a kontaktlencsetartója is a polcon van, nem tudtam eddig kidobni, mert mindig arra gondolok, még szüksége lehet rá. Persze, tudom, hogy ez butaság, de az anyai szív már csak ilyen. A két kicsi kutyája, Kevin és Minnie is nálunk van, nagyon szeretjük őket, de mindig az jut eszembe, Fanni mennyire imádta őket, sehová nem ment nélkülük. Amikor ezekre gondolok, annyi kérdés és érzés önt el hirtelen. Hol lehet, mi történhetett vele? Rettenetes fájdalom, hogy már nem ölelhetem meg őt soha többé. Ezért is kell az új otthon, az újrakezdés, ahol nem azt látom folyton a szemem előtt, ahogyan Fanni jön-megy, nevet, magyaráz… A közelben veszünk egy másikat, egy kisebbet. A másik lányom már elköltözött, Fanni szobája üres, már csak a fiunk él velünk, nincs szükség ilyen nagy házra” – mondta Novozánszki Kati.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top