Katona Klári: „Élet, élet, élet!”

Tavaly jelent meg a Közelség című könyved, ami nem önéletrajz, és nem is fikció, inkább különféle életvezetési eszmefuttatások, tapasztalatok, tanácsok gyűjteménye. Miért írtad ezt a könyvet, és miért ilyen könyvet írtál?

Néhány írás a könyvből már korábban megjelent, de azt vettem észre, túl sokszor megyünk el fontos gondolatok mellett. A gyorsnak tartott élet miatt csak egy súroló pillantást vetünk bizonyos dolgokra, még akkor sem állunk meg miattuk, ha igazi, jó érzést váltanak ki bennünk. Úgy érezzük, értjük, tudunk róla, de nem éljük át azt, amit kaptunk. A megértés szabadság. Hogyan jutunk hozzá? Láttatni szerettem volna, milyen utak vezethetnek a lényegi felismeréseinkhez. Ez is a művészet feladata. A könyv hármas egységekből áll: bizonyos gondolatok kiemelése után azt mondom el, én hogyan, milyen megéléseken keresztül értettem meg azt, amit leírok. Aztán jön az az írás, amiből a gondolatiságot kiemeltem, valamennyi elő is adható. Ezt mind magukkal vihetik, átszűrhetik magukon, akik erre vágynak.

Miért fogalmaztál úgy, hogy „gyorsnak tartott világ”?

Attól, hogy mi pörgünk, még nem lesz valami gyors. Ha átgondolatlanul terheljük magunkat fölösleges dolgokkal, figyelmetlenek lesznek a vállalásaink, kapkodó a lét.

Hozzá akartad lassítani az olvasót ahhoz a figyelemhez, amit te tudsz adni?

Dehogy. Az kényszerítés lenne. Pont annak a szabadságáról beszélek, hogy lehet mást választani. Ha valaki a könyvem olvasása közben elmélyül, egy időre akár leteszi, mert az átgondolására napokat szán – ilyet is hallottam –, a lelassulás előfordulhat, de nem volt célom ezt okozni. Nyilván nagy öröm, ha olvasás közben a megközelítéseim hatására valakiben történik valamilyen változás.

Mióta vágysz arra, hogy tanácsokat adj másoknak, vagy közvetítsd azt, ahogyan te élsz?

Találtál a könyvben tanácsokat?

Fotó: Szipál Péter

Írsz olyasmiről, ami neked bevált.

Volt, aki felületes olvasással életrajzi könyvnek látta a Közelséget. Erről nincs szó, csak magammal példálózom, ha szükséges, én hogyan kerestem, találtam érvényes igazságokat. Akár olyasmik ellenében, amit mindenki elfogad evidenciaként, és észre sem veszi, hogy azt élve meg igazságként nem találhatja meg a valódiságot. Tanáccsal hogy szolgálhatnék? Egy lány azt mondta, soha nem fogja elolvasni az „Áldassék a férfi” című írásomat. Mégis azt gondolom, látva, mennyi fiatal ember van egyedül, és küzd az elköteleződéssel, nekem, aki látja, éli, fel kellett mutatnom, milyen fontos a másik ember csodálata.

Át lehet adni ilyen jellegű tapasztalatokat, megéléseket egy könyvben?

Úgy érzem, igen. Amibe kezdtem, azzal mára a kétévestől a kilencvenévesig többeket megszólítottam. Lehet, hogy valaki a könyvön keresztül életében először találkozik velem. Talán utána meghallgatja valamelyik dalomat is. Mások a dalok miatt találnak rá a könyvre. Van, akihez sosem érek el. Lesz, akinek csak a gyerekei számára készült zenei anyag miatt érdekes az, hogy másról mit gondolok. Ezek mind találkozási pontok, azért született minden, ami valaha tőlem mások felé útjára indult.

Ezzel a könyvvel újra akartad definiálni magad? Hogy ne csak énekesnőként gondoljanak rád, hanem többet is mutass magadból?

Nem. Egyenes volt az utam, 13 éves koromtól ahhoz szoktam, hogy megnyilvánulhatok, és mások arra reagálnak, magukkal vihetnek belőle valamit. Ez a könyv annak a folytatása, amit eddig is láthattak, hallhattak tőlem az emberek, és igazi boldogság, hogy éppen úgy lett gondozva, közreadva, ahogy eredetileg vágytam.

13 régi kép a ma 63 éves Katona Kláriról

Az nem érdekel téged, hogy a pályádat kommentáld egy könyvben? Ahogyan te láttad azt a korszakot?

Egyáltalán nem, mert az csak egy adathalmaz. Persze gyönyörűek az adatok, és rengeteg jó történés van mögöttük, de akkor is a már megtörtént dolgokról szólnak.

Mindig van tovább, és ha nem tudok magamhoz képest előrelépést tenni, akkor semmit sem kell mutatni.

Idegesít vagy untat, ha a múltadról kérdeznek?

Egyáltalán nem. A múlttal, a múltammal való azonosítás, az arra tett kísérlet az, amit nem szeretek. A behatároltság. Egy különleges Szakcsi-zenére írt dalomban a „Voltvanlesz világról” énekelek. A múltból érkezve éljük a jelent, a jövő teremtéséért. Ez az életünk: voltvanlesz történéseink sora. Lehetőségeink tárháza. Egyensúlyi helyzetünk záloga. Ami ettől eltér, az a kibillenés felé visz. Az pedig elégedetlenséget, értetlenséget, keveslést, kiábrándultságot hoz. A Voltvanlesz világban a helyén van a megtörtént, a jelen történés, és ami majd megtörténik. Ott nem zavar meg, hogy nem az van, ami már volt. Nem szomorít el, hogy ami most történik, az nem hasonlít az egykor voltra. Nem rémiszt, hogy ami most van, vajon lesz-e még a jövőben.

Milyen kapcsolatban vagy ma a zenével?

A továbblépés teljességét keresem hozzá. Azt, amit a könyvnél megtaláltam. Ez foglalkoztat. Nagyon örültem annak, ahogy a lemezeim követték egymást: a nagy dalszerzőkkel, Demjén Ferenccel, Presser Gáborral való közös munka után jelenhettek meg a magamnak írt dalok. De azt a korszakot nem sikerült igazán érvényesíteni, pedig kiadói oldalról nagyon sok valódi segítséget kaptam. Addigra már nagyon felerősödött a popzenei ipar üzleti jellege. Az újonnan indult dalszerzői utam akkor kezdődött. Az útkeresés sosem volt könnyű. Valami lényegi változást okozni még kevésbé, pedig a kihívás abban van. Tudtad, hogy Frank Zappa azt mondta, hogy a slágerlisták megjelenésével megpecsételődött a kísérletezés sorsa a popzenében?

Hallottál mostanában olyan zenét, ami inspirált?

Sok nagyszerű teljesítmény van, de gyakran olyan anyagi erőforrás van mögötte, ami itthon megteremthetetlen, itt, ahol óriási feladat egy zenekar összetartására az anyagiakat biztosítani egy nagy koncert előtti hosszabb próbafolyamatra. Sok előadót hallgatok, akik nem énekes szólisták, mert ők kísérletezőbbek maradtak. Herbie Hancock Lehetőségek című filmje egy együttműködési folyamatot kísér végig. Többnyire fiatal tehetségekkel ül be a stúdióba valami új létrehozásáért. Ez az attitűd maga a zene. Yo-Yo Ma Selyemút Projektjéről is készült egy dokumentumfilm, aki a világot bejárva kereste a tehetségeket. Mindketten láttatják a filmjükben, hogy a zenélés nagyon magas szintű társas viszony. Ez a szemlélet izgat engem.

Hallgatsz olyan énekesnőket, akik hozzád hasonlóan énekes szólisták és dalszerzők is? Mondjuk Lady Gagát, Lana Del Reyt, Harcsa Veronikát?

Lady Gaga lenyűgöző. Hallottad, ahogy Stinget énekel Stingnek? Lefekszel tőle. Stílusok között járkál, nem akármilyen szinteken. Őt például végtelenül nagyra becsülöm.

Az előbb beszéltél arról, hogy a zenére mint fontos társas viszonyra tekintesz. Kikkel szövődtek a legfontosabb alkotói kapcsolataid a pályádon?

Nagyon kevés emberrel. A továbblépést is az nehezíti, hogy kevesekkel lehet olyan zenei szövetséget kötni, ahol szinte maguktól működnek a dolgok. Kislány voltam, amikor Bágya Andrással megismerkedtem rádióstúdiós növendékként, közel ötven év korkülönbség volt köztünk. Zeneóriás volt. A hagyományos tánczenéhez kötik a nevét azok, akik nem ismerték jól. Ő mutatta meg nekem Barbra Streisandot. Rávezetett, mit jelent előadónak lenni. Akit említenék még, pedig sosem dolgoztunk együtt, az Baló István jazzdobos. A zenei pályán egyedüliként őt láttam kétkezi munkát vállalni azért, hogy kitarthasson az álmai mellett, és azt játszhassa, amit szeretne. Talán nehéz érteni, de ez is zenei hatás, mert meghatározza, hogyan és mitől vagy zenész.

Fotó: Ritter Doron

Gábor, Presser Gábor pedig minden szempontból különleges. Abban a világban, ahol a legnagyobb zenészek és rendezők is folyton alá-fölérendeltségi helyzetekbe kényszerítik egymást, ő, aki az adottságai, zenei tudása, érzelmi intelligenciája, énekesértési képessége alapján is kiemelkedik, ezeket az alá-fölérendeltségi helyzeteket soha nem teremtené meg. Ez a nagyság.

Ennek óriási értéke van. Ezért mondtam neked, eszemben sem lett volna bármire a könyv olvasóit rávenni, mert pontosan tudom, milyen kevesen vannak, akik ne akarnának alkotás, létrehozás, akár tanítás közben ilyen vagy olyan irányba lökni. Az is ritkaság, ahogy az egykori Babos-tanítványok a férjemtől, Gyuszitól fejlődésükhöz szabadságot kaptak, hogy zeneileg azzá legyenek, amivé csak szeretnének.

A könyvben írod, és az előbb is beszéltél róla, hogy későn kezdted énekelni a saját dalszövegeidet. Addig férfiak gondolatait tolmácsoltad, amelyeket magadéiként kezeltél, otthonosnak éreztél. Ha ma kezdenéd a pályát, igyekeznél saját szövegekkel ismertté válni?

Nem hiszem, de fontos kérdés! Nagyon nagy dolognak gondolom, hogy eljutottam a pályámnak erre a szakaszára, de az előadóművészi lét nem kerülheti meg a másik alkotásainak magas szintű továbbadását. Ez óriási és gyönyörűséges feladat, amiről ma sem mondanék le. Megtanultam, mit tiszteljek a másik létrehozásában.

2018-ból visszatekintve, a #metoo mozgalom miatt elindult párbeszéd után problematikusnak látod a férfiszövegeket éneklő nők modelljét?

Zászlóra tűzhető téma! Ha nincs elég problémánk, gyártsunk? De tudod, én azt írom: áldassék a férfi… Nagyon sokféle cenzúra van, nagyon sokféle módon próbálták már megtörni egy másik ember szárnyalását. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Annyi ilyesfajta kísérletet kényszerültünk már kikerülni a világban. Ilyen szempontból nem olyan nagy a változás: ma a pénz, az eladás a szabályrendszer, ami ugyanúgy kicselezésre vár, mint máskor egy politikai színtér miatt beállt helyzet.

A magyarock története című könyv szerzői azt írják, a hetvenes években a hazai szólisták gyorsan eltűntek a nyilvánosságból, ha nem találtak maguknak kísérőzenekart, vagy képtelenek voltak az önmenedzselésre. De volt, akinek sikerült kitörnie – itt téged említenek a legfontosabb példaként. Szerinted mi tett rá alkalmassá téged, hogy kitörj?

Azt hiszem, az adásvágy, ami nagyon pici koromtól megvolt bennem. A tiszta szándékú másik felé fordulás vágya.

A nyolcvanas évek végén az évtized énekesnője lettél, külföldön több zenei fesztivált is nyertél. Érezted úgy, hogy megrészegít a siker?

Úgy nézek ki? Át sem villant a fejemen. Villachban a fesztivál utáni szalagcím az volt: „Jött, látott, és győzött”. Pedig oda sem győzni mentem. Kispados voltam, egy lebetegedett angol énekesnő helyére ugrottam be.

Azt nyilatkoztad, lett volna lehetőséged külföldön maradni, de fontosnak tartottad, hogy itthon átadd a kinti tapasztalataidat. Mit sikerült átadnod, mit hirdettél itthon?

Hogy mindent lehet. Ezt a tudást külföldön volt módom meg- és átélni. Nagyon komoly tapasztalások voltak ezek az utak.

Éveken át szerepet vállaltál jótékonysági munkában. Ma van olyan társadalmi ügy, ami mellé odaállnál?

Jó volt úgy ellátni ezeket a feladatokat, hogy tisztán társadalmi szerepvállalásról volt szó. A hasznossága a politika fölé emelte a tevékenységet. A mostani helyzetben nagyon nehéz lenne olyan színteret találni, ahol ilyesmit politikától mentesen lehetne tenni. Annyira átpolitizálódott minden, hogy nekem most nincs is olyan ügy a látóteremben, amibe politika nélkül belefoghatnék.

A könyvedben sokszor rövid, enigmatikus mondatokban fogalmazol. Ha ezeket még tovább párolnánk, és csak három szóban mondhatnád el, mit képvisel ma Katona Klári, mit mondanál?

Élet, élet, élet!