Sztárok

Nyári Dia vallomása a kisfiáról megindító

Nyári Dia imádja a kisfiát, irtó cuki képeket oszt meg róla, a rajongók pedig odavannak ezért. A Barátok közt színésznőjének vallomása mindenkit meghatott.

Nyári Dia kisfia, Zétény nemrég múlt négy hónapos, az anya-fia szerelem pedig első látásra megvolt közöttük. A színésznő eleinte nem mutatta meg a kisfiát, de aztán megtört a jég, és néhány héttel ezelőtt végre láthattuk a kicsit. Kiderült, hogy nem úgy alakult a szülés, ahogy azt eltervezték, sőt nemrég elárulta Dia, hogy szétszakadt a hasizma, így csak most kezdte el visszanyerni szülés előtti alakját. A picivel azonban minden rendben, a színésznő vallomása pedig megríkatott minket.

„Szerelmünk már több mint négy hónapja tart. imádom, ahogy kacag, ahogy bújik, ahogy csillog a szeme, mikor rám néz. Ez a kis pasas rendesen elcsavarta a fejem, és persze, ahogy kell kiképzett tisztességesen az elején… együtt feszegettük a határainkat, és együtt erősödünk a mai napig. A kiképzés három hónapig tartott, aztán egyszer csak, mintha kicserélték volna a mi »mindigsírós« Zétinket. Megérkezett ez a kis humorbugyor, akit ha épp nem gyötrik a fránya fogacskái, folyton nevetgél, magyaráz, csodálkozik. Hihetetlen, hogy egyik napról a másikra változnak a kis dolgai, és napról napra nő a kis értelme, fedezi fel a Világot, és egyre önállóbb. (Pedig egy éve még csak egy cseresznyemag volt) fantasztikus utazás ez. Végigkísérni, ahogy egy kisember felnő. Kijelenthetem, Én eddig semmit nem tudtam az életről. mert aminek igazán értelme van, az négy hónapja kezdődött” – írta a közösségi oldalán Nyári Dia. 

A fiatal anyuka egy tetoválást is csináltatott nemrég, amely a családját ábrázolja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top