Sztárok

VV Ginu megbánta, hogy megcsalta a párját Csokival

VV Ginu a kiesése után vallotta be, hogy nagyon megbánta, amikor leállt Csokival, és reméli, a párja ezek után is visszafogadja.

Sokan már előre megírtnak vélték, hogy VV Csoki megy vissza a villába, és végül így is lett: a nagyszájú fiú legyőzte a párbajon Ginut, aki emiatt távozott a villából. Csokinak több kalandja is volt: először Renivel, majd Erával kavart, és Ginuval is összeszűrte a levet – erről vallott a kiesett lány még a villában Gregnek. 

A magyar Ken baba látta a lányon, hogy megbánta a történteket, de őszintén megmondta neki a véleményét. 

Én tudtam, hogy ez lesz, Ginu. Éreztem, hogy olyan nagy mellénnyel indultál neki ennek a dolognak. Ha szeretsz valakit, ezt utólag megbánod

– mondta Greg. „Tudom, hogy neki ez nem lesz mérvadó a kapcsolatunkban, hiszen én ide játszani jöttem. Az a kérdés, hogy a lelkem fel tudja-e dolgozni, és tudok-e a szemébe nézni ezután” – öntötte ki a lelkét Ginu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top