Sztárok

Bárdosi Sándor tetoválónak állt

Bárdosi Sándor egy újabb szakmát próbált ki, ezúttal tetoválónak állt. Abaházi Csaba vállalta, hogy kollégája rajta gyakoroljon.

Minden héten új szakmát próbálnak ki a Sláger Reggel műsorvezetői, akik közül Bárdosi Sándor ezúttal tetoválónak állt. A 103.9 Sláger FM műsorvezetője már régóta szerette volna kipróbálni magát ebben a szakmában, hiszen szeret rajzolni.

„Nagyon szeretek rajzolni, mindig firkálgatok az adás alatt is. Többen mondták már, hogy tehetséges vagyok, de nem képeztem magam tovább. Viszont a tetoválást mindig is szerettem volna kipróbálni, szerintem megvan hozzá a kézügyességem”  mondta az egykori olimpikon. Kollégája, Abaházi Csaba volt az, aki vállalta, hogy Bárdosi a lábfején örökítse meg első varrását.

Bárdosi Sanyi tetovált

„Több tetoválásom van, sokkal fájdalmasabb helyekre is került már, de akkor se izgultam ennyire. Sanyi úgy ragadta magához a tűt és a festéket, hogy tudtam, ez vagy nagyon jó lesz, vagy egy életre megbánom. Szerencsére az előbbi történt, Sanyi egész ügyes volt. Ez a tetoválás most már örök emlék Sanyitól, ráadásul nyáron bárki megcsodálhatja majd a strandon ezt a motívumot”  mondta az újabb tetoválással gazdagodott Abaházi Csaba. 

Abaházi Csaba bevállalta Bárdosi tetoválást

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top