Sztárok

Palik László az Exatlon helyszínéről jelentkezett be

Az Exatlon Hungary műsorvezetője, Palik László a reggeli futását már Dominika partjain teljesítette, majd később az ottani időjárás viszontagságairól is beszámolt.

Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy Palik László vezeti az Exatlon Hungaryt, ezzel pedig nyolc év után tér vissza a képernyőre. Sokan először nem hittek a szemüknek, aztán a nagy többség úgy gondolta, tényleg ő lehet az, aki méltó ennek a műsornak az élére. Karácsony napján keltek útra a versenyzők és a stáb, most pedig már Dominika mesés adottságait élvezhetik.

Palik László az óceánpartról számolt be:

„Megérkeztünk a forgatás helyszínére, ilyen körülmények között fogjuk tölteni az elkövetkezendő heteket” – mondta Palik László, aki már a reggeli futását is ott intézte, illetve körbevezette a nézőket a fantasztikus helyszínen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top