Sztárok

Jaksity Kata nem mindennapi módon emlékezik Andy Vajnára

Andy Vajnáról sokan megemlékeztek az elmúlt 24 órában, Jaksity Kata sorai azonban egy kicsit eltérnek az eddigiektől...

Andy Vajna halálhíre sokakat lesújtott, ami nem csoda, hiszen semmi jele nem volt a tragédiának. A sajtó egyből felkapta a hírt, rengeteg cikk jelent meg róla, a sztárok pedig, akik ismerték, folyamatosan osztják meg az emlékeiket az egykori filmügyi kormánybiztosról. Sajnos a nosztalgiázókon kívül a rosszindulatú kommentelők is megjelentek, ami rengeteg fájdalmat okoz a családnak. Jaksity Kata egy olyan emlékkel állt elő, amely egy kicsit – ezekben a nehéz időkben is – megmosolyogtat mindannyiunkat.

„Sok méltó megemlékezést olvastam ma Andy Vajnáról, amelyek nem engedték, hogy az országot eluraló megosztottság miatt megfeledkezzünk Andy érdemeiről. Én viszont a magam személyes, hozzá kötődő élményeimmel emlékezem rá. Kezdő riporterként az egyik első interjúmat vele készítettem, aztán később is interjúztunk még. Legutóbb 2016-ban, az Oscar-gála előtti napon kint, Hollywoodban a Saul fia esélyeiről és sikeréről. Közben a privát életben is találkoztunk párszor, eleinte Dobó Kata révén, később pedig Vajna Timi révén. Timinek köszönhetően besegített nekünk, amikor 2011-ben a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásáért aláírásokat gyűjtöttünk. A legszemélyesebb élményem pedig az, amikor barátnőim Timivel meglepetés baby showert szerveztek nekem Andy házában. Pazar lakomával várt, amit ő főzött, isteni tortát is hozott. Igazi meglepetés volt, nagy örömöt szereztek” – emlékezett vissza az ATV műsorvezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top