Sztárok

Görög Zitára nyomult Fiala János

Csak most derült ki, miért nem lett belőlük álompár másfél évtizeddel ezelőtt.

Fiala János a Keljfel Jancsi! című műsorának szerda reggeli adásában egy betelefonáló megjegyzésére válaszolva megemlítette, hogy Görög Zita korábban „képben” volt nála nőként – írja a Bors.

 „Az ajtóig eljutottam, de aztán túlságosan erőszakos voltam, mint a múltamban sokszor, és nem nagyon vettem tudomásul, hogy ő repdes keresztül-kasul a világban” – árulta el a bulvárlapnak a 61 éves rádiós, aki szerint 14-15 éve találkozott az immár háromgyermekes modellel.

Görög Zita azonban másképp emlékszik a történtekre és kikéri magának, hogy randizott volna Fialával. Elmondása szerint interjúra hívta őt Fiala, aki azonban egy hatalmas virágcsokorral várta a modellt, ő viszont nem kért az interjúnak álcázott randevúból. Végül mégis megszánta a rádióst, és egy jót sétáltak a XIII. kerületben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top