Sztárok

Fehér Balázs: „A kutya sem foglalkozott már velem”

A The Carbonfools frontembere három éve tűnt el, nehéz időszakon ment át – erről mesélt most.

A The Carbonfools az egyik leghallgatottabb magyar együttes volt, Fehér Balázzsal az élen, akiért odavoltak a nők, és imádta a közönsége. Az énekes három és fél évvel ezelőtt úgy döntött, eltűnik a köztudatból, és teszteli, hogy ennyi figyelem nélkül is tud-e élni. Ősszel, A Konyhafőnökben tért vissza pár adás erejéig a képernyőre, most pedig Peller Mariannak mesélt arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot.

Fotó: RTL Klub

„Három és fél éve álltam utoljára színpadon a csapat tagjaként. Akkor egy hosszabb pihenőre vonultunk, ami után úgy döntöttem: végleg kilépek. Bár ezután is kaptam különböző felkéréseket, mindent visszamondtam, mert addigra pontosan tudtam, hogy mit nem akarok. Pár hónappal később azt írtam a közösségi oldalamon, hogy »még mindig várok, és várnom is kell arra a lehetőségre, ami majd az új munkát, az új jövőt jelenti. De ez nagyon nehéz.« Pedig ennél igazából sokkal nagyobb problémákkal szembesültem. Elkezdett fogyni a pénzem, jött az egzisztenciális szorongás, csökkent az önértékelésem, a sok millió forinttól rövid idő alatt eljutottam odáig, hogy 840 forint volt a számlámon. Ezután kiraktak az albérletemből, lebetegedtem, 15 kilót fogytam, úgy néztem ki, mint egy szellem. Egyszóval 2016-ban elindult egy mélyrepülés. Egy haverom végül befogadott, így egy full panorámás, óriás teraszos, gyönyörű lakásból átkerültem egy gangos, emeletes ágyas lakásba, ahol csak magzatpózban feküdtem az ágyban, és szép lassan olyan állapotba kerültem, hogy már az utcára sem tudtam kimenni. Egyre többet voltam egyedül, lemorzsolódtak mellőlem az emberek és minden, amit hittem magamról, szétesett. Már nem tudtam, ki vagyok, és kezdődött egy nagyon komoly, poklon túli őrület…” – kezdte a történetét Fehér Balázs, aki szörnyű időszakon ment át.

Számtalan halálélményem volt, találkoztam démonokkal, megszálltak, kísértettek és nagyon közel kerültem az öngyilkossághoz is. A zárt osztályig mentem, de amikor ott álltam, rájöttem, hogy még nem tartok itt. Akkor már évek óta nem szedtem gyógyszert, de újra a nyugtatók és kedélyjavítók után nyúltam, de egyáltalán nem segítettek

– folytatta az énekes, aki aztán arról is mesélt, hogyan ,,tért vissza” az életbe. „Érdekes élmény megtapasztalni, hogy még mindig kíváncsiak rám az emberek – a most jövő felkérések számomra tesztek: vajon valóban feltétel nélkül szeretnek-e, és én feltétel nélkül szeretem-e magam? Felkért például egy egyetem, hogy tartsak előadást, aminek a témája az lesz: a tudástól a nem tudásig. Rólam is szól majd. Igen, a Fehér Balázs-komplexust is megértettem már annyira, hogy ne féljek megmutatni, teljes valójában.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top