Sztárok

Kasza Tibi párja még két gyereket akar

Kasza Tibor negyven felett érzi úgy, hogy megérett az apaságra. Egy gyereknél meg sem akar állni a feleségével, Mankerrel.

Csak úgy áradozik az apaságról Kasza Tibi, akinek a kislánya, Lora Bella tavaly novemberben született meg. A 41 éves énekes-műsorvezető már a családbővítést tervezgeti feleségével, Mankerrel.

„Jelen pillanatban a nagybetűs kiegyezés köztünk a két gyerek. Két, két és fél év korkülönbséget szeretnénk közöttük, szóval azért a másodikra még egy picit várni kell. Manker persze erősen lobbizik a háromért, én azt mondom, várjuk meg, milyen, amikor a kettő együtt sír” – mondta a Blikknek Kasza Tibi, aki azt tanácsolja a babaprojekt előtt álló pároknak, hogy csak úgy vállaljanak gyereket, ha erős szövetség van köztük.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Kasza Tibor (@kaszatibiofficial) által megosztott bejegyzés, Febr 12., 2019, időpont: 10:56 (PST időzóna szerint)

„Mert egy baba próbára tesz minden kapcsolatot. Nyilván vannak olyan pillanatok, amikor rózsaszín hajpánttal a fején szuszog mellettünk, de aztán jönnek azok az időszakok, amikor sír, és nem tudod, mi a baja. (…) Huszonnégy órás alárendelt szolgálóvá váltunk, és ehhez kell az erő és az erős szövetség” – jegyezte meg az anyatejet is megkóstoló műsorvezető.

Kiemelt kép: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top