Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Terhesnek hitték Sütő Enikőt, gratuláltak neki a babához

Aztán változtatott az életvitelén.

Volt idő, amikor azt hittem, hogy mindent megúszhatok büntetlenül. Egyáltalán nem figyeltem oda sem az étkezésre, sem pedig a mozgásra, mert modellkoromban a genetikámnak köszönhetően megtehettem, hogy kényem-kedvem szerint éljek. Negyven körül azonban merőben másképp reagált a testem az addigi felelőtlen életvitelemre, és elkezdtem hízni, egyre inkább elvesztettem a régi formámat

– mondta a Borsnak a 60 éves Sütő Enikő, emlékezve azokra az időkre, amikor még nem csúsztak rá fel a kilók, majd azt is felelevenítette, amikor már igen.

Sötő Enikő 1977-ben, az akkori Állami Artistaképző Intézetben, a manökenjelöltek felvételi vizsgáján. Fotó: Fortepan

Sütő negyven körül jött rá, hogy változtatni kell az életvitelén, ha szeretné megőrizni az alakját. „Egyáltalán nem foglalkoztatott, hogy nézek ki, de a barátaim egyre furcsábban néztek rám, és jó páran a nem létező, születendő babámhoz is gratuláltak. Akkor esett le a tantusz, hogy már nem tehetem meg azt, mint tizen- meg húszévesen, és változtatnom kell – magyarázta az exmanöken, aki viszonylag egyszerű megoldást választott, hogy fiatalos maradjon. – Elkezdtem edzőterembe járni, de szigorúan csak melegítőben, ami ápolt és eltakart, és természetesen az étkezésemre is odafigyeltem. Ma már az éle­tem részévé vált a sport, ahogyan az egészséges táplálkozás is, aminek köszönhetően ismét boldogan, elégedetten és kiegyensúlyozottan nézhetek a tükörbe.”

(Kiemelt kép: Sütő Enikő Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top