Sztárok

Baukó Évát felképelte a volt fiúja, egy posztban rántja le a leplet

Volt fiújával kapcsolatban írt egy posztot. Baukó Évát csúnyán átverték.

Eltelt már majd tíz év, amióta Baukó Éva velünk, előttünk éli napjait, láttuk már őt fent és lent, de az kétségtelen, hogy amióta nem iszik (ennek már 7 éve), azóta ömlik a mosoly a közösségi felületeiről. Baukó Éva egyvalamiről viszont csak ritkán beszél, nevezetesen a párkapcsolatairól. Most viszont egy két évig tartó románccal kapcsolatban nyílt meg, pusztán segítő szándékkal, óva nőtársait egy lehetséges veszélytől, azaz a volt fiújától. 

Posztját változtatás nélkül közöljük: 

Veszélyre figyelmeztető felhívás!!!! Minden lánynak, aki Tinderen vagy bárhol az interneten ismerkedik, minden lányt óvatosságra intenék a képen látható személy esetében, aki egyébként 8 általánost végzett , érettségije nincsen, és jelenleg is betanított munkásként !!!!!!!!!! dolgozik egy faipari cégnél! 2 évig voltunk együtt de a héten kiderült, hogy számos lánnyal van együtt párhuzamosan, úgy derült ki, hogy mindegyikkel beszéltem, ledöbbenve és megalázva szembesültem azzal, hogy azokon a napokon amikor VELEM volt és velem szexelt, ugynazokon a napokon képes volt más lányokkal is lefeküdni, úgy hogy őket is azzal hitegette, hogy velük jár, de ha ez nem lenne elég, ugyanebben az időben azért arra jó voltam neki, hogy 200 ezer forinttal kipótoljam a telefonját mert neki ilyenekre nem lenne pénze. Eszembe sem jutott, hogy csak aljasul kihasznál , hogy pénzzel lehúzzon. Pedig annyi mindent tűrtem neki az elmúlt két évben, hogy pl azt is hogy az ünnepek előtt erőszakosan kicsavarta a kezem, megrángatott és meg is pofozott. Most számomra egyértelműen kiderült , hogy folyamatosan megcsalt, velem párhuzamosan mindenkinek ugyanazokat hazudozta, ki tudja, hogy a telefont is hány csajjal vetette meg magának. Vigyázzatok, ha szembejön veletek a Tinderen. A 400 ezres Samsung Galaxy S10-es telefont hiába kértem vissza, megmondta, hogy felejtsem el és csak kiröhögött.

És itt a poszt: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése