Sztárok

A közönség előbb tudta, hogy mekkora Céline Dion kisbabája, mint ő maga

Céline Dion volt a Carpool Karaoke vendége. Az énekesnő elárulta, hogy milyen híresnek lenni, és néhány megdöbbentő részletet is megosztott.

Céline Dion túl van a gyászidőszakon, sőt nemrég kiderült, hogy egy sokkal fiatalabb férfibe szerelmes. Az énekesnő óriási népszerűségnek örvend, a hírnév viszont nem mindig kedvezett számára. Céline a Carpool Karaoke vendége volt, ahol a műsor házigazdája, James Corden feltette neki a kérdést, hogy milyen ennyire híresnek lenni. Céline megemlítette az esetet, amikor az esküvőjét élő videóban hozták le az online magazinok, és a tévé is közvetítette. Az énekesnő azonban egy durvább sztorit is megosztott.

„Bekerültem a kórházba, amikor az első gyermekem született. A szobában volt a televízió: még a kezemben sem volt a fiam, már láttam, hogy a szülést vezető orvos élőben nyilatkozik a sajtónak. Elárulta, mekkora a baba, és hogy viseltem a szülést. Hangsúlyozom, a gyerekemet ekkor még nem adták a kezembe… Egyből kikapcsoltam a tévét” – árulta el Céline Dion az interjúban.

Később az is kiderült, hogy óriási cipőarmada tulajdonosa, külön gardróbot építettek a majdnem 10 ezer pár lábbelinek. A műsorban aztán három párat tovább is kellett passzolnia random embereknek az utcán – nagyon nehezen, könnyeket hullatva adta át őket.

Céline Dion többször is bizonyította, hogy milyen jó a humora

Bár Céline Dion egy úrinő, most egy poénos oldalát is megismerhettük. James Corden elénekeltette vele drámai előadásban a Baby Shark című, mostanában hatalmas népszerűségnek örvendő gyerekdalt. Az énekesnő természetesen ezt a feladatot is sikerrel teljesítette.

Céline Dion és James Corden nagyon jól szórakoztak a kocsiban. Fotó: Instagram

Bár ilyen nem szokott történni, egy kimaradt jelenet is felkerült a netre, ami ismét bizonyítja, hogy milyen jó fej Céline Dion. James Cordennek meg kellett állnia tankolni, és mivel az énekesnő unatkozott a kocsiban, benyomott egy számot, amit végigénekelt. Persze amikor a műsorvezető beszállt az autóba, ennek már nyoma sem volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top