Sztárok

ByeAlex két év után szakított a párjával

ByeAlex és Vanda két év után szakítottak egymással, sokak legnagyobb meglepetésére.

ByeAlex mindig is óvta a magánéletét, és bár mindenki tudta, hogy van párja, sőt azt is, hogy Vandának hívják, mégsem posztolt róla soha, és nem is beszélt a kapcsolatáról. Az X-Faktor mentora és a szerkesztőként dolgozó lány nemrég még Hallstattban romantikáztak, most viszont úgy tűnik, véget ért a kapcsolatuk – írja a Story egy neve elhallgatását kérő ismerős információira alapozva.

„Már nincsenek együtt, a szakítás még nagyon friss. Alex most minden energiájával az X-Faktorra koncentrál, az RTL Klub falain belül nem mutatja ki az érzéseit, pedig minden bizonnyal megviselte az elválás.  A válogatókon szárnyal, még sosem volt ennyire jó, mint az idei forgatásokon” – árulta el egy ismerős a lapnak, aki azt is megerősítette, hogy Alex hosszú távon tervezett Vandával. Komolyan gondolta a kapcsolatukat, olyannyira, hogy néhány hónapja elárulta: nem áll tőle távol a házasság és a családalapítás gondolata sem. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért folytatják külön utakon, mindenesetre a döntés szilárdnak tűnik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top