Sztárok

Köllő Babettet a férje állítja le, ha túlpörgeti magát

Először egy üzletben nyilallt belé a szorongás. Köllő Babett azt mondja, a jóga és az „énidő” segít, hogy minden rendben legyen.

Azt írja a Bors, hogy „komoly harcot vív a kimerültséggel Köllő Babett”.

Fotó: Köllő Babett Hivatalos Facebook

A luxusfeleségként ismertté vált színésznő a közösségi médiában, a színházban és anyaként is próbál helytállni, de bizonyos időközönként a teste jelez, hogy STOP. „Első alkalommal még évekkel ezelőtt egy boltban fogott el ez a nehezen leírható érzés. Éppen vettem egy kis ennivalót a családnak, ott álltam a sorban, és egyszer csak nem tudtam megszólalni. Ürességet éreztem, teljesen döntésképtelenné váltam, szinte megszólalni sem tudtam, csak sírni. A férjem vitt haza, »elzárt a világ elől«, kikapcsolta a telefonomat, és napokig csak aludtam egy enyhe nyugtatóval – mesélt az első szorongásos rohamáról a lapnak, és hozzátette, hogy terápia helyett inkább alternatív megoldásokat keres az időszakosan fellépő problémára. – Talán a legfontosabb feladatom, hogy megtaláljam a megfelelő »énidőmet«, például a jógában. Régóta vágytam arra, hogy beinduljon az életem. Jött a Feleségek luxuskivitelben, majd sorra a tévéműsorok, miközben a színház ott maradt az életemben, sőt még fontosabb munkákat kapok. Hajlamos vagyok annyira túlvállalni magam, hogy nem veszem észre, kimerült az elem. Egy-egy nagyobb produkció után például, amikor egy feszített ritmusból visszatérek a csendesebb hétköznapokba. Nem úgy a férjem, András, aki már rögtön az első jeleknél figyelmeztet, hogy most meg kell állni. Persze én jó feleség módjára tiltakozni kezdek, pedig tudom, csak jót akar, és végül be­adom a derekamat.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top