Sztárok

Összeházasodott a két színésznő, Ashley Benson és Cara Delevingne

Cara Delevingne és Ashely Benson egy éve járnak, de eddig titokban tartották a kapcsolatukat - a hétvégén egybekeltek.

Nyílt titok volt egy ideje, hogy a két színésznő, Cara Delevingne és Ashley Benson egy párt alkotnak, azonban egy teljes évig titokban tartották a szerelmüket. Először másfél hónappal ezelőtt lehetett őket együtt látni nyilvánosan, a fotókon pedig látszott, hogy több van köztük barátságnál. Olyannyira komolyan gondolták a kapcsolatot, hogy hétvégén – a Mirror értesülései szerint – össze is házasodtak. 

Cara Delevingne és Ashley Benson tavaly június óta járnak (Fotó: Craig Barritt / Stringer / gettyimages)

Állítólag mindketten fekete ruhát viseltek az oltár előtt, a csokor pedig Ashley Benson kezében volt. Az is kiderült, hogy a 65 ezer forint értékű csomagot kérték Las Vegasban, amelynek része az éneklő Elvis-imitátor és a rózsaszín cadillaces fuvar. Az esküvőn pedig Charlize Theron, a Jonas-testvérek és Sophie Turner is részt vett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top