Sztárok

Lagzi Lajcsi állítja, bepalizták

A trombitás ma már nagyon megválogatja, hogy kikkel barátkozik, kiben bízik meg.

Bepalizták, majd cserbenhagyták az áram-, gáz-, vízlopási és vesztegetési ügyekkel vádolt Galambos Lajost, aki sikerei csúcsán számos ismerősének adott kölcsön. Most azonban, hogy nagy bajban van, egykori jó barátai már hallani sem akarnak a milliós tartozásokról – írja a Bors.

Lagzi Lajcsi börtönbe kerülése után szinte felszívódtak azok a „barátok”, akik előtte napi szinten voltak kapcsolatban a Galambos családdal. „Nem anyagi kérdés, hogy kinek milyen a lelke – elsősorban így tudnám összefoglalni, hogy kiktől kaptunk, és kiktől nem kaptunk segítséget azokban a borzalmasan nehéz időkben. (…) Nagyon sok emberben csalódtam akkor. (…) Kiseggeltek a haverok mellőlünk. (…) Már nincs nálam haverfelvétel, pedig megint lenne rá igény. Most, hogy újra megy a bringa. Több fellépésem van, mint régen” – vallotta be a muzsikus.

Mint mondja, akikre lehetett számítani régen, azok vannak körülötte most is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top