Sztárok

Gömöri András Máté 100 kilósra hízott

Gömöri András Máté pár hete még fitneszversenyen indult, most viszont már 100 kilót nyom.

Gömöri András Máté és az egész család sokat szenvedett azért, hogy a színész teljesítse a célját, és elindulhasson egy testépítő versenyen. Mátét megviselte a megmérettetésig eltelt időszak, sokszor csak árnyéka volt önmagának. A végén aztán mindent vitt, ami feledtette a készüléssel eltöltött hónapokat.

Pár héttel ezelőtt elárulta, hogy a verseny után 14 nappal már 10 kilót hízott, most pedig 25-nél tart, ezzel elérte az 100 kilót. ,,Valóban, a verseny óta, ami­kor 77 kilóval mérlegeltem, közel 25 kilót szedtem fel, három hete, a születésnapomon 100 kiló körül voltam. Azóta egy keveset már leadtam, ugyanis indul a szálkásítási időszak a következő megmérettetésre” – mesélte Gömöri András Máté a Borsnak

A színész nagyon odafigyel magára, és komolyan vette a fogyókúrát, ahogy most a „hízókúrát is”, mert tudja, hogy ez megterheli a szervezetét. ,,Szigorú étkezési, edzési és orvosi szabályok vannak erre, és persze felügyelet mellett csinálom, hiszen háromhavonta 20 kilót felszedni vagy ledobni komolyan megviselheti a szervezetet, ha ész nélkül csináljuk.”

77 kilónyi izom, így versenyzett Gömöri András Máté: 

És itt van egy viszonylag új kép: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top