Sztárok

Pindroch Csaba az autós ügye óta megváltozott

A színész azt mondja, egy halálos autóbaleset erősítette meg a hitében.

Szerdán Pindroch Csaba lesz Rónai Egon vendége az ATV Húzós című műsorában, a beszélgetés során a színész többek között a vallásosságáról is mesél a műsorvezetőnek. A 24.hu szemelvényeket közölt a felvételről sugárzott műsorból, mint írják, amikor Rónai megkérdezte tőle, hogy kapott-e bizonyítékot isten létezéséről, a színész csak annyit válaszolt: „Kaptam, kőkeményen kaptam.”

Fotó: MTI / Rosta Tibor

Mint elmondta, a Valami Amerika forgatása után kapott egy luxusautót, amit később elloptak tőle, és mivel benne hagyta a slusszkulcsot, ki kellett fizetnie az árát.

„Nagyon kikészültem, minden bajom volt, úgy volt, hogy el kell adnunk a lakásunkat, minden szinten padlóra kerültem. Akkor egy televíziós műsorban Csiszár Jenő volt a párom, akit én addig nem ismertem. Összehaverkodtunk, mondta, hogy megy le Pécsre, kértem, vigyen el, mert a feleségem ott játszik. Az autóban beszélgettünk, elmeséltem neki az autós történetemet, mire azt mondta, ne aggódjak, az Úristen mindig az X-re játszik. Bár egy hívő embernek mondta, én nem hallottam meg az egészet” – mesélte Rónainak.

Pindroch a visszafelé utat már a saját autójukban, felesége, annak barátnője és a kutyájuk társaságában tette meg. Hajnali egy körül Dunaújvárosnál felvettek két stoppost a szakadó esőben; a nyolcvanéves nőt és hatvanéves lányát egészen érdi lakásuk kapujáig fuvarozták.

Az Üllői útra érve érve észrevették, hogy a rendőrök lezárták az utat. Mint kiderült, egy Ford Focus elgázolt egy gyalogost, aki a helyszínen meghalt. Pindroch azt mondta, beleborzongott abba, amit látott: nekik is éppen olyan autójuk volt, mint amelyik a balesetet okozta, ráadásul a gázolás pont huszonöt perccel azelőtt történt, hogy odaértek. „A mi kitérőnk pont annyi volt. Így fogtam fel, hogy nekünk pont ezért adta ezt a Jóisten” – mondta a stopposokról.

A színész hozzátette: amikor egy héttel később megint Érden járt, újra belefutott az anya-lánya párosba, akik épp annak az ismerősének a szomszédai voltak, akit felkeresett.

Az adás 20:55-kor kezdődik az ATV Spiriten. A keddi adás vendége Dopeman volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top