Peller Anna: „Esténként el kell hitetnem, hogy egy bombázó vagyok”

Még csak közeledem az ajtóhoz, de már hallom, hogy jó helyen járok. Hiába az álmos péntek délelőtt, Peller Anna úgy megtölti élettel a szinte üres kávézót, akárcsak a színpadot. Mosolyogva rendel, és ahogy meglát, egyből szabadkozik, amiért reggelizik: „Tudod, a próbák miatt csak most van időm enni, és kell az energia.”

Anna éppen gőzerővel készül október 16-ára és 17-ére, amikor a Papp László Budapest Sportarénában is bemutatják az Apáca Show című musicalt, amelyben ő alakítja a főszereplőt, Deloris Van Cartier-t, vagy ahogy az apácák megismerik, Mary Clarence nővért. A kilencvenes évek nagysikerű vígjátékában ezt a szerepet Whoopi Goldbergre osztották, a Broadway-musical azonban több helyen is eltér a filmtől, és Szente Vajk rendező is ezt vette alapul. Bár Peller Annában soha fel nem merült, hogy Deloris szerepét neki találták volna ki, már tavaly nyáron, a Szegedi Szabadtéri Játékokon is kiderült: a rendező jól döntött. Ennek ellenére a színésznő izgatottan készül a sportarénás előadásokra, és ennek kapcsán ültünk le beszélgetni is, de végül nem csak a darabról mesélt. 

Sokat edzel, odafigyelsz arra, mit eszel, de az Apáca Show-t végigénekelni és -táncolni azért kihívást jelentett?

Fú, hát nagyon. Ez a darab különös odafigyelést igényel, mind fizikailag, mind hang tekintetében, mind a próza terén, nagyon megterhelő színészi feladat, és csodálatos is egyben. Például amikor már tudom, hogy csak két hetem van az előadásig, akkor én már elkezdek az otthoni futógépen énekelve futni, azért, hogy ne azt kapják majd a nézők mondjuk a Sportarénában, hogy én lihegve rohanok. Az ugyanis egy nagy tér, sokat kell mozogni A-ból B-be, és ezt a legnagyobb könnyedséggel kell megtenni. Anno, amikor Szegeden gyakoroltunk Sári Évivel, együtt futkároztunk és énekeltünk, mert muszáj edzettnek lenni, muszáj topon lenni erre a szerepre.

Fotó: Tari Róbert

Rengetegen vagytok a színpadon sok jelenetben. Ez kicsit könnyíti a helyzetedet, vagy mondjuk éppen ellenkezőleg, hiszen együtt kell mozogni, énekelni, és jobban látszik, ha tévesztesz?

Nagyon szeretem a csapatjátékot, én nem szólóműfajú előadóművész vagyok: nagyon szeretek a kollégák szemébe nézni, abból építkezni, és az a szerencsém, hogy egészen fantasztikus csapat jött össze. De tényleg nagyon sokan vagyunk, Szente Vajknak nem volt egyszerű dolga ennyit nőt megmozgatni – ellenben csodálatosan és nagyon gyorsan csinálta, három hét alatt rakta össze az egészet annak idején.

Most viszont már sokadszorra adjátok elő a darabot.

Igen, a Sportarénában a százezredik nézőt köszöntjük majd, szóval sokan látták úgy is a darabot, hogy most nincs műsoron az Operettszínházban, bár ez nagy szívfájdalmunk, úgyhogy reménykedünk, hogy visszakerül. Ami a sokadik előadást illeti, nagyon sokan vagyunk a színpadon, nagyon jó együtt mozogni, együtt táncolni, de Túri Lajos Péter koreográfiái annyira nehezek voltak, hogy vért izzadtunk. Nagyon nehéz volt megtanulni őket, nagyon aprólékos, nagyon részletes mozdulatsorokról beszélünk. Minden pillanatban gyakoroltunk – otthon az öt és fél éves kislányom, Annabella már előbb tudta a koreográfiát, mint én –, de megérte.

Nehezen tanulsz meg egy ilyen darabot?

Az a baj, hogy itt nem egy vagy két darab dalról van szó, hanem az elejétől a végéig énekelek és táncolok, és muszáj, hogy tökéletes legyen minden. Ezt csak úgy lehet megcsinálni, hogy addig gyakorlok, ameddig minden automatikusan nem jön egymás után, gondolkodni sem kell rajta. Ez nehéz.

Látványosak a csoportos jelenetek is, mert mozgalmasak, de egy egészen másik szempontból látványosak a szólódalaid is.

Igen, van egy nagy szólóm a második felvonásban, amikor tulajdonképpen rájövök, hogy én jól érzem magamat az apácazárdában. Ez egy nagyon szép, drámai dal, amit nagyon szeretek. Éppen ezért szeretem ezt a darabot, mert őrületesen vehemens vígjátékként indul, és végig meg is tartja ezt a vonalat, de nagyon szépen leás a lelkünk legmélyére, és ehhez nekem is le kell ásnom, hogy jól játsszak, hogy legyenek óriási drámai pillanatok. Meg kell dolgozni érte, hogy ez kijöjjön belőlem.

És ezt a rutin erősíti, vagy éppen kiöli?

Rutin, az van, az kell, de alapvetően ösztönlény vagyok. Ösztönös vagyok a magánéletemben is, ösztönös vagyok a színpadon is – természetesen mindent megcsinálok, amit a rendező mond, de nagyon fontos, hogy az ösztöneimet használja ő is, mert én úgy tudok jól dolgozni. Vajk ebben nagyon jó partner. De persze, kell hozzá a rutin is, hogy ne okozzon gondot, hogy nekem ugrálnom, énekelnem és szaladnom kell egyszerre. Ez benne kell, hogy legyen a testünkben, és kell hozzá az ösztön is, hogy én Peller Annaként milyen Deloris Van Cartier vagyok, én hogy élem meg az örömöt és a fájdalmat abban a pillanatban.

Biztosan sokan megkérdezték már, hogyan játsszátok el Sári Évivel Whoopi Goldberget, bár talán ez így szerencsétlen megfogalmazás, hiszen elsősorban Deloris Van Cartier-t játsszátok. Mennyiben volt zavaró a sok összehasonlítás a filmmel?

Igen, ezt tényleg sokan kérdezik. Éppen ezért szeretném leszögezni, hogy a Broadway-verzió más azért, mint a film volt. Whoopi Goldberg alapvetően egy komika, és ez igaz rám és Sári Évire is, viszont ez a szerep többet kíván. Itt nagyon jól kell tudni táncolni, és nagyon jól kell tudni énekelni, ezenfelül a színházi jellegből adódóan jobban eltúlzott Deloris nőiessége is, amire a filmben nem volt szükség. Már az első jelenetben is egy brutál szexi dívaszett van rajtunk.

És amiatt nem aggódtál, hogyan mutatsz ezekben a ruhákban?

Dehogynem! Szerinted miért diétázom állandóan? Jelenleg éppen a vegetáriánus és a vegán életmód között hömpölygök, és akkor érzem magam a legjobban, ha sikerül teljesen vegánnak lenni, tehát semmilyen állati eredetű dolgot nem eszem. 

Emellett edzel is rendszeresen?

Rendszeresen futok, egyrészt a gyerek után, másrészt pedig van egy futógépünk, és ahogy mondtam, arra rápattanok időnként, mert közeledik október 16–17. Azt vettem észre, hogy a szervezetem emlékszik, és a kondi így hamar visszahozható. Persze most én itt azt hangoztatom, hogy futok, de valójában ez úgy néz ki, hogy fut, fut, fut, gyalogol, gyalogol, gyalogol, fut, fut, gyalogol, gyalogol, gyalogol, fut, gyalogol, gyalogol, gyalogol… De ez is meghozza azt a kondit, amitől az ember bírja.

Fotó: Tari Róbert

Mikor indítod a napodat, hogy minden beleférjen?

Ha megyek az RTL Klubon a Reggelibe, akkor legkésőbb háromnegyed négykor, úgy, hogy már mindent kikészítek este, mert négy órakor el kell indulnom, különben nem érek be ötre a sminkbe. Tőlünk Pilisvörösvárról ennyi az út. Utána általában próba van a színházban, vagy a szinkronstúdióban, Annabelláért pedig igyekszem mindig én menni az óvodába, hogy mindennap találkozzunk. Ha esetleg úgy jön ki a lépés, hogy nem tudok érte menni, és bent vagyok a színházban, akkor Miki nagyon jó fej, és utánam hozza, hogy együtt legyünk.

A lányod ezek szerint rendszeres látogató a színházban. 

Az első egy évben otthon voltam Annabellával, aztán visszamentem dolgozni, de Miki abban a két évben is behozta hozzám mindennap a színházba, amikor ő vigyázott rá. Nagyon ragaszkodik hozzám, de óriási mázli, amiért ez így jött ki, mert szerintem ritka, hogy egy gyerek ilyen rengeteg szeretetet kapjon apai oldalról is. Az, hogy otthon tudott lenni vele, Mikit is fejlesztette érzelmileg, és fejlesztette a viszonyukat is. Nekem pedig szerencsés volt ez a helyzet, mert megélhettem, milyen egy apukának, aki csak este ér haza. Ilyenkor a gyerek annyira várt rám, hogy elkezdett őrült módon rohanni a folyosón felém, sikítva, hogy anyaaaa!

Most már hullámzó, hogy ki van otthon nálatok többet?

Igen, abszolút. Amikor nincsenek próbák, nagyon szerencsés vagyok, mert többet tudok a lányommal lenni, mint egy kötött munkaidőben dolgozó nő a gyerekével. Figyelünk az egyensúlyra.

Úgy emlékszem, éppen az egyensúly miatt vállaltátok el évekkel ezelőtt a Nyerő Párost is, amiről azt mondtátok, egyfajta párterápia volt.

Ott már a gödör alján voltunk. Mikivel akkor már úgy voltunk, hogy semmi időt nem töltöttünk együtt. Annabella akkoriban úgy kétéves volt, és nagyon nagy segítség kellett ahhoz, hogy el tudjunk menni a forgatásra. Édesanyámék maradtak a lányunkkal, és mivel nagyon közel lakunk, szoros is a viszony Annabella és a nagyszülők között, szóval ő annak idején nem sínylette meg a mi hiányunkat. Mi mondjuk annál jobban az övét, viszont a Nyerő Párosban nagyon megerősödött a kapcsolatunk Mikivel.

Lukács Miki: „Bezárjuk az ajtót, és csak egymáséi leszünk”

A mai napig van, hogy együtt vagytok a Reggeliben. Az is egy amolyan párterápia?

Az igazat megvallva mostanában nagyon sokat emlegetjük Mikivel a Nyerő Párost, hogy megint jó lenne elvonulni. Már megint úgy élünk együtt, hogy nagyon keveset látjuk egymást, mert mindkettőnket elvisz a munka, és jó lenne egy újabb családi csapatépítés.

Csak otthon találkoztok, vagy azért tudtok magatoknak lopni egy kis időt? Például meglep még mindig a próbákon?

Igen, a színházba gyakran eljön, de ahogy mondtam, olyankor Annabellával együtt. Például Annabella a Mágnás Miska előadásaiból majdnem az összeset látta, még az estieket is legalább az első felvonásig.

És erre nem unt még rá a lányod, vagy éppen a férjed?

Nem, ők olyan cukik. Annabella mondja, hogy anya, ma megyünk majd apával. Néha pedig azért viszem színházba, mert egy neki való darab megy, mint A Szépség és a Szörnyeteg, és olyankor csajos napot tartunk kettesben. Igényem van ezekre az élményekre, mert a legboldogabb akkor vagyok, amikor vele vagyok, azok mámorító pillanatok.

Fotó: Tari Róbert

Ez hogy fér be a napi 16 óra munka mellé?

Tényleg csak időszakosan vannak ilyen húzós hónapok, és mondjuk két hónap hajtás után nyugalom van, de most nem a pihenőidőszakomban vagyok. Bár éppen nem is próbálok új darabot, csak felújító próbák vannak, szóval ez azért még mindig egy szerencsésebb időszak. Most többet tudok vele lenni, mert bár visszajött nagyon sok szinkronsorozatom, azt úgy igyekszem szervezni, hogy még az óvodai idő vége előtt meglegyek a munkával, és el tudjak menni Annabelláért. Ha nagyon muszáj, egy-két óra után még vissza is tudok menni, de az esti fürdetésre mindenképpen hazaérek. Próbálom okosan beosztani az időt.

Hogyan oldjátok ezt meg a férjeddel? Leültök egy naptárral a kezetekben, és eldöntitek, ki mit tud elvállalni, mi fér bele az időtökbe?

Nálunk ilyen nincs, mi mindenhova elengedjük a másikat. Biztos emlékszel, hogy Miki például volt a dzsungelben, és ő eleinte kérdezte, mi legyen, de én egyből mondtam, hogy mennie kell, mert ez egy tök nagy buli, és ki tudja, mikor lesz ilyenekre újra lehetőség. Nekünk ez is jót tett. Ő új élményeket gyűjtött, én pedig megnéztem, hogyan boldogulok egyedül Annabellával. Érdekesek ezek a kis akadályversenyek, kellenek a kapcsolat meg magunk miatt is.

A kettőtök közötti összhangról sokat hallottunk már, de kritizálni is szoktátok egymást?

Miki nagyon kedves és nagyon őszinte. De mindennap veszekszünk, ez alap, van, hogy fél napig nem szólok hozzá. El akarom mondani, mert fontos: ez nem egy olyan kapcsolat, hogy ülünk egymás mellett, és azt mondogatjuk egymásnak, hogy ó, én annyira szeretlek. Persze így van, de attól működik ez az egész, hogy megmondjuk egymásnak őszintén, mi van. Mint a múltkor is, amikor mondta, hogy ez a dal nem áll jól neked, ez nem a te hangnemed, én meg úgy besértődtem, hogy estig nem szóltam hozzá. Aztán meghallgattam, és rájöttem, hogy igaza van. Nagyon jól tudja, mi áll jól nekem, és nagyon keményen megmond mindent. Amin még vitatkozni szoktunk, az a gyereknevelés. Én többet engedném Annabellának, hogy nézze a tévét, Miki viszont egyáltalán nem engedné, és igazat kell neki adnom. A gyereknek nagyon jót tett, amiért nem DVD-ken nőtt fel, hanem kreatívan leköti magát. Mindennap rajzolunk, játszunk, Miki néha órákig babázik vele. Én maximum egy órát bírok, aztán elunom, és valami mást kezdek el játszani a gyerekkel, de az ugye nem a gyerek igénye, hanem az enyém.

Akkor Miki alkalmazkodik a leginkább a családban, ha jól veszem ki.

Igen, ez pontosan így van. Az apukája tanár, és benne is van ilyen pedagógusvonal. Például van két kutyánk, és amit tudnak, azt mind Mikitől tanulták, nem a kutyaiskolában. Végtelen a türelme. Velem is gyakorol, végszavazni is szokott, ha kell. Meg kezeli a dolgaimat. Ha fellépésem van, akkor mindenkit hozzá irányítok, mert én egy bolygó hollandi vagyok, ő pedig rendszerben gondolkodik. Egyfajta menedzserem is. Néha túl tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen.

Ha jól emlékszem, ezért is voltak félreértések a kapcsolat elején. Hiszen te először csak barátként, rajongóként néztél rá.

Hát igen, nem láttam a fától az erdőt. Jött a csokrokkal, meg szépeket mondott, de én majdnem elmentem mellette. Most megint olyan időszakunk van, hogy kevesebb időnk van egymásra, és kéne egy picit dolgozni a kapcsolatunkon. Ki kell szakítanunk magunkat a hétköznapokból. Nem nyaraltunk idén, de májusban három napra elmentünk Sorrentóba, az maga volt a mennyország. Olyanok voltunk, mint a tinédzserek, és ezt vissza kell hozni. Tervben van, hogy novemberben elmegyünk együtt.

Ilyenkor meglepitek egymást?

Á, erre esély sincs, a meglepetés nálunk nem működik. Tervezzük, hogy elutazunk Annabellával és majd kettesben is.

Novembertől már lazább az időbeosztásod?

Januártól várható a sűrűbb időszakom, most csak felújító próbák és előadások vannak. Ez nem olyan kemény, mint reggeltől estig próbálni, de az adott időszakban nagyon kell koncentrálni, mert kevés az idő visszarázódni. Ilyenkor otthon gyakorlok, mert nincs idő bénázni, fel kell készülni. Az elfogadhatatlan, hogy hibázzak.

Fotó: Tari Róbert

Ennyire maximalista vagy?

Stréber vagyok, vagy inkább megfelelési kényszeres, ez a jó szó. Ahogy halad előre az idő, annál rosszabb lesz.

Akarsz ezen változtatni?

Nem tudom, lehet, hogy kellene, mert néha megfojt. Képtelen vagyok nemet mondani, mert attól tartok, mit gondol majd olyankor rólam a másik. Például tudom, hogy nem kellene már bevállalnom ezt a három tekercset a szinkronban, mert kicsinálom magam, de nem akarom
megbántani a szinkronrendezőt, akit úgy szeretek. Boldogan csinálom meg, csak tudom, hogy nem lennék állandóan ilyen hullafáradt, ha ezt vagy azt nem vállaltam volna el.

Csak magadnak akarsz megfelelni, vagy másokkal is összehasonlítod magad? Mondjuk Sári Évivel az Apáca Show-ban, amikor kettős szereposztásban ment.

Persze hogy megnéztem, ő milyen! Annyira jól dolgoztunk együtt, hogy ha neki volt egy jó poénja, akkor azt én nyúltam le, ha nekem volt egy, akkor pedig ő. Nem hiszek abban, hogy ez másképpen működik, nincs értelme irigykedni, gyűlölködni. Saját magadat is gyengíted ezzel. Ha megérzem magamon, hogy valakire irigy vagyok, na, azon tudatosan dolgozom, ameddig elmúlik, mert az rossz energia, ami nem visz előre.

Amikor próbák vannak, mind a ketten ott ültök?

Most az Arénában csak én játszom el a szerepet, de annak idején úgy próbáltuk be, hogy ott voltunk mind a ketten, és nézni kellett a másikat, ami azért volt hasznos, mert kívülállóként tudtál ötletet adni. Alapvetően nem szerettem soha a kettőzést, mert egy hülye versenyhelyzetet állít fel, viszont be kell látni, előre is visz.

Janza Kata: „A magánéletemben feleannyira sem vagyok határozott, mint a színpadon”

Janza Kata alakítja az Apáca Show rendfőnökasszonyát. Vele milyen a viszonyod?

Ő a női szerelmem, de ezt ő tudja. Egyszerűen imádom Katikát. Amikor bekerültem az Operettszínházba 15 éve, akkor még kettőzve voltunk, és én voltam az ő váltója a Rudolf című darabban. Meglátott, megfogta a kezemet, hogy gyere Annuska, itt fogunk táncolni, és ha bármi kérdésed van, akkor szólj. Csupa szív ember. Tőle is tanultam arról, hogyan kell segíteni egymást. Most is biztatott, hogy meglesz ez a tánc, jó leszel, Annuska. Ő eredetileg Molnár Piroskával volt lekettőzve, és emiatt folyamatosan kisebbségi komplexusa volt, pedig mindenki más ugyanabban a szerepben, nem lehet őket összehasonlítani.

Van kedvenc jeleneted vele?

Igen, amikor ketten vagyunk a színpadon, és ő is elfogad engem. Olyankor egymás szemébe nézünk, és az egyikünk mindig orbitálisan bőg. Ha én elkezdek sírni, akkor ő erőt vesz magán, és szorítja a kezemet, beénekli az én soromat is, de volt olyan is, hogy éppen egyszerre sírtunk,
mint két haldokló. (nevet)

Akkor ezek a próbák személyesen is sokat adnak neked. Valami újat is sikerült megélni, megtanulni? 

Igen, van egy családias hangulat. Ezenfelül megtudtam, mire vagyok képes, mert ezt nem feltételeztem magamról. Már nem lihegek az előadás végére. Baján tudatosult, hogy ez az egész belém épült már. A másik, hogy sokkal közelebb kerültünk egymáshoz azokkal, akikkel próbáltunk.

Fotó: Tari Róbert

Nehezebb olyan kollégával együtt állni a színpadon, akivel jóban vagy?

Szerintem igen.

Az Apáca Show elején a két fő karakter nem szívleli egymást, vagyis ha te ösztönből játszol, akkor minden Kata iránti jó érzésedet el kell fojtanod. Ettől nem leszel görcsös?

Ilyenkor a színészet győzedelmeskedik, és az jó dolog is, hogy ezt fel kell építeni magunkban. A végén az ölelésben már benne vannak a civil érzelmeink is. Telitalálat amúgy a szereplőgárda, Feke Palit is nagyon szeretem ebben a darabban, de mondhatnám Csonka Andrást is, aki O’Hara atya szerepében remekel, vagy éppen Alföldi Robit. Mindenkit nagyon pofán talál a szerepe, Vajk ezt nagyon jól összehozta. Ő elég fiatal, ezért néha talán nehezebb elhinni, hogy ilyen szeme van, de így van. Elképesztő, hogyan tette össze ezt a darabot három hét alatt, holott más daraboknál egyszerűbb próbafolyamatokra is hónapokat szánunk. Vajk egyszerűen tudta, mi a teendő, egy térkép volt a fejében, amin pontosan megvolt mindennek a helye, és elképesztő szeme van a szereplőválogatáshoz. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen emberekkel vagyok együtt.

Minden munkádról lelkesedve beszélsz. Van olyan szerepálmod, ami még nem talált meg?

Képzeld, sosem volt szerepálmom, ez fura. Gondolkodtam is, hogy mi a baj velem, miért nincs nekem szerepálmom, de eddig mindig minden úgy volt az életemben, mint ez is, hogy amit kaptam, arra felkértek, és örömmel megcsináltam. Soha nem volt olyan, hogy ezt vagy azt eljátszhatom-e. Hálás vagyok mindenért, hálás vagyok a mindenhatónak, az erőknek, vagy ki miben hisz, és amúgy sem vagyok az a nyomulós fajta. Én csak ülök a csónakomban, és hagyom, hogy vigyen, ahova kell. Lehet, voltak olyan előző életeim, amikor nagyon akartam mindent, és most ezt kaptam.

Furcsa ezt attól hallani, aki kontrollmániásnak mondja magát.

Tudom, hogy ez disszonáns. De tényleg semmit sem tervezek, még a gyerekemet sem terveztem, ő is egyszerűen bekopogtatott.

Hiszel abban, hogy a dolgok akkor találnak meg, amikor neked szükséged van rájuk? Más szóval spirituális beállítottságú vagy? 

A húgomtól sokat tanultam és tanulok most is arról, hogy jobban figyeljek a belső hangomra. Egy példát mondok. Amikor először ment az Apáca Show, akkor azt hittem, összecsinálom magamat, de azzal nyugtattam magamat, hogy ez majd jobb lesz. Konkrétan máig remegek a takarásban, ez egészen az első dal feléig tart, akkor kerülök összeköttetésbe a felső hatalmakkal. Amikor azt érzem, hogy ott vagyok, de nem is tudom, honnan jön ez az egész, és egyben vagyok, egy vagyok a teremtővel, a kollégáimmal és mindennel.

Függ ez a közönségtől is, érzed a felőlük érkező energiákat?

Nagyon sok függ tőlük, mert ők vagy adnak, vagy vesznek. Ha nem jönnek velünk annyira, mert messze vannak, mert olyan a tér, azt mindannyian megérezzük. Kifejezetten szeretem az Apáca Show-t a kőszínházban, mert látják az arcunkat. A nagy terekben is élmény, de egészen más.

És mit csinálsz egy Aréna méretű térben?

Imádom! Azt kell megtanulnunk, hogyan kell nagyobbat lépni, mozdulni, hogy az ugyanolyan hatású legyen, mint egy kis színházban, ahol eleve adott az intimitás. Itt is hallom a reakciót, de egy picit lassabban ér el hozzánk.

Izgulsz a mostani előadás miatt? Egyáltalán, mi a nehezebb: először kiállni a színpadra egy ilyen darabbal, vagy most kiállni a Sportarénában, amikor már van az Apáca Show-val szemben egyfajta elvárás?

Nagyon izgulok, de tudom, hogy a vége csodálatos lesz. Nekem a Lehoczky Zsuzsika és az Oszvald Marika mondta, hogy Ancsika, ez egyre rosszabb lesz. És igazuk volt, egyre jobban kikészülök az előadások előtt. Már nem tudok enni délután, mert este játszom, de ez persze jót is tesz, mert nem hízom, ami azért nem hátrány.

Az a fűző, amiben a színpadon állsz, valóban sok nőt fogyókúrára motiválna.

Ugye? Csak egy mufftakaró kis szoknya van rajtam azon kívül. De bevallom, hasszorítós harisnya nélkül nem megyek fel a színpadra. Lehet, hogy csak placebo, de szerintem legalább egy centit összefog. És hát nagyon jó fűzőm van, az is sokat összefog, optikailag mínusz tíz centi, a cicit meg felnyomja, szóval jó a ruha. Ott minden tuningot bevetünk, mert jól kell kinéznem. El kell hitetnem, hogy egy bombázó vagyok, amivel nekem egész életemben gondom volt.

Peller Anna rengeteget fogyott, így nézett ki régen

A férjed azért sokat segített neked ebben.

Igen, igazából fogyni is mellette kezdtem. Mindig azt mondta, hogy minek fogyókúrázom, így is bomba jól nézek ki – teszem hozzá, 98 kiló voltam, amikor megkérte a kezem. Mondogatta, milyen gyönyörű vagyok, én pedig elkezdtem fogyni, ő meg kérdezgette, hogy de minek? Ez pedig annyira megnyugtatott, hogy csak tovább fogytam, szóval igenis a pszichés állapotod is kihathat a testsúlyodra.

Ti a testvéreddel amúgy is gyakran felvállaljátok ezeket a fajta témákat. Tudatos, hogy ennyit beszéltek erről?

Úristen, hát a mi gyerekkorunkat, azt ne kívánd! Bennünket a tesómmal halálra szívattak óvodában és főleg általános iskolában. De pozitívba tudtunk forgatni mindent, amiért hálásak vagyunk. Azt tervezzük Mariannkával, hogy majd eljárnánk iskolákba, nem pénzért, hanem csak segíteni. Beszélni arról, miért ne bántsák egymást, mert erről beszélni kell. Hálás vagyok valahol a bántásokért, mert a személyiségünket építették, de van azért ennek más módja is. 

Emiatt vagytok ilyen összetartóak?

Ezért is. Nagyon felnézek a húgomra, mert hihetetlen lelki fejlődésen esett át, és olyan gyorsan, hogy most már ő segít nekem rengeteget.

Ő is megy az előadásaidra?

Mariann? Hát ő mindig! Olyan, mint egy szerencsehozó kabala, őt már a főpróbára berángatom, mert tükröt tart elém. Nagyon kegyetlenül megmondja a véleményét.

Fotó: Tari Róbert

Szóval éppen azok kritizálnak téged a legkeményebben, akik a leginkább szeretnek?

Igen, annak, akit szeretsz, meg mered mondani a véleményedet, mert tudod, hogy elbírja a kapcsolat. De ez már odáig megy, hogy beleszólunk egymásnál a gyereknevelésbe is, amiből azért mindig van egy kis csörte. Konfrontálódni kell. Igaz, én csak a családtagjaimmal tudok, de ezek előre is visznek. Másoknak ugye inkább meg akarok felelni.

Te nem kaptál a testvéredtől kedvet még egy-két gyerekhez?

Ó, dehogyisnem! Nagyon jó lenne, és nagyon szeretnénk már Annabellának testvért.