Sztárok

Hivatalosan is elvált Erdélyi Tímea és Szente Vajk

Szente Vajk és Erdélyi Tímea próbálta megmenteni házasságát, de nem sikerült nekik.

Szente Vajk és Erdélyi Tímea másfél éve adta be a válókeresetet, de a procedúra idáig húzódott – írja a Blikk.

„Igen, már nem vagyunk házasok Tímeával. A békítő tárgyalásokon korábban túlestünk, de tudtuk, hogy külön utakon szeretnénk folytatni. Megvolt a perfelvétel, ami nagyjából fél óra volt, utána pedig maga a per, ami öt perc alatt lement, hiszen korábban már mindent megbeszéltünk” – mondta Szente Vajk, akinek volt felesége már új életet kezdett. 

Fotó: smagpix

„Tímea költözött el a közös otthonunkból, de mindent úgy osztottunk meg, ahogyan azt a törvény előírja. Nem váltunk el haragban, de nem hívjuk egymást, hogy kivel mi van, és nem is találkozunk. Pontosan tudom, hogy kapcsolatban van, és én ezt tiszteletben is tartom” – mondta Szente Vajk.

Erdélyi Tímea nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top