Elsőre fel sem ismertük Helen Huntot új sorozatában, a Lángoló világban

Helen Huntot láthattuk Mel Gibson oldalán a Mi kell a nőnek? -ben, és Jack Nicholson partnereként a Lesz ez még így se című moziban is, az állandó ismétléseknek hála pedig valahogy így is maradt meg az emlékezetünkben – november 10-től azonban új szerepben találkozhatunk vele a magyar Epic Drama csatornán futó Lángoló világ című sorozatban, amelynek új részei vasárnaponként kerülnek majd műsorra, a következő héten pedig ismétlésben is többször láthatók lesznek. A színésznő e produkció kapcsán adott interjút. 

Helen Hunt 2013-ban az Oscar-gálán (Fotó: Frank Trapper/Corbis via Getty Images)

Kit játszol a Lángoló világban?

Nancy Campbellt, aki egy amerikai riporter, és a személyisége az akkori idők néhány riporteréből lett összegyúrva. Az egyikük egy 29 éves újságíró, Clare Hollingworth, aki bejelentette a háború kezdetét. Amikor a német–lengyel határon haladt, látta, hogy a kerítésen zsákok lógnak, amikor pedig felfújta őket a szél, ott volt száz meg száz német tank. A hír címlapon volt másnap reggel. Ő inspirálta Nancy karakterét néhány férfi mellett, akik szintén hírt adtak a történésekről ebben az időszakban. Ezt a nőt vonzza, hogy ott legyen, ahol az események zajlanak, és úgy gondolom, egyedül ő képes arra, hogy mindennek hiteles közvetítője legyen, így pedig megtudja a világ, hogy mi történik.

Mi vonzott ehhez a háborús alkotáshoz?

Amellett, hogy ez az egyik legérdekesebb esemény a történelmünkben, engem Peter Bowker és a rendezők azon közös célja vonzott igazán, hogy egészen intim módon akarták bemutatni ezt az időszakot. Szükség van erre az intimitásra, hogy az összes történetet átadhassuk. Idáig azt hittem, hogy elég sok részletet tudok a háborúról, de nem ismertem óráról órára és napról napra. Az egyik dolog, amitől ez a sorozat egyedivé válik, az, hogy a hét epizód csak a háború első évét öleli fel. A munkám nagy része augusztus 30-án, szeptember 1-jén és szeptember 3-án zajlik, és most már értem, milyenek voltak a háború első pillanatai.

Be tudnád mutatni egy kicsit azt a világot, amelyben Nancy él?

Amikor leültem, hogy elvégezzem a magam kutatásait a második világháborúról, rákerestem a riporterekre. Rengeteg férfit dobott ki a kereső, de csak nagyon-nagyon kevés nőt. Nancy sokszor érzi azt, hogy ő az egyetlen nő a szobában, és kiközösítik, vagy legalábbis megpróbálják kiközösíteni. Korábban megtapasztalta az erőszakot, ezért úgy gondolom, hogy mire ebbe a történetbe érkezik, elég sok mindenen átment már, és bizonyította, hogy megfelelő ember erre a munkára. Míg mások talán visszahőkölnének, ő túl tud lépni azon, ahogy bánnak vele.

Helen Hunt a Lángoló világ[sc_cts_position slug="roadblock020" clear="1"] című sorozatban (Fotó: Epic Drama)

Modern szemszögből nézve mennyire releváns Nancy karaktere?

Olyan szereplőt játszom, aki azt reméli, hogy nem vonják kétségbe a hiteles információit. Amerikában nagyon fontos az igazság, és ő megpróbálja elmondani az igazat. Nagyon izgalmas ötletnek tartom, hogy ennek a karakternek a telefonhívásai valódi jelentésőséggel bírnak. Mielőtt mindannyiunknak lehetősége nyílt rá, hogy információkat közöljön a mobilján, csak az olyan embereknek hittünk, mint Nancy, akikről tudni lehetett, hogy nem kozmetikázzák az igazságot. Nancynek fontos szerepe van abban, hogy az emberek rálássanak a háborúval járó szenvedés részleteire, és ne tudjanak legyinteni, mintha semmi komoly nem történne. Könnyen tudtam kötődni Nancynek ahhoz az igényéhez, hogy mindent memorizálni akar, amit csak lát, mert a hírek útján minél több információt akar eljuttatni a világ távolabbi részéibe.

Mesélnél egy kicsit Nancy és Rosslerék kapcsolatáról?

A karakterem Berlinben él a német kormány engedélyével, és egy olyan család szomszédjában kapott lakást, ahol beteg a gyerek. A történet nagy részében azon igyekszem, hogy mindenkinek elmondjam: „egyelőre nem tudod felfogni, hogy mi következik, de a világ másik fele is ide fog jutni nagyon gyorsan”. Ami viszont Rossleréket illeti, ott a háttérben maradok. Eleinte nem tudom elképzelni, hogy a szülők miért titkolják a lányuk epilepsziáját, de aztán elkezdek kutatni, és leleplezek egy 1939-ben indított programot, amelynek keretében létrehoztak egy normálisnak tűnő kórházat, ami valójában maga volt a vesztőhely a fogyatékossággal élő gyerekek és felnőttek számára. A felfedezésem nyomán pedig megpróbálok segíteni a családnak, ami már önmagában is problematikus, hiszen nem hívhatom fel a figyelmet rájuk – ezzel még rosszabbá tenném a helyzetüket.

Helen Hunt a Lángoló világ című sorozatban (Fotó: Epic Drama)

Tudnál egy kicsit mesélni a Harryvel való kapcsolatáról?

A csodálatos Jonah Hauer-King játssza Harryt, és a karaktereink egyszerűen imádják egymást! Az első epizódokban a szerepem nagyrészt az, hogy felnyissam a fiatalabb szereplők szemét: „te nem ismersz engem, és nem hiszel nekem; te nem láttad, amit én igen”. Ezt csinálom Harryvel is. Megkeresem, többször megütöm, innen bontakozik ki aztán a kölcsönös tisztelet és a barátság. Hatalmas élvezet volt eljátszani ezt a szokatlan kapcsolatot.

És hogyan jellemeznéd Nancy kapcsolatát Websterrel?

Webster Nancy unokaöccse, aki egy amerikai kórház orvosa, de jelenleg Párizsban tartózkodik. A háború kitörésének estéjén, majd a következő napokban Nancy folyamatosan hívogatja őt, de Webster ugyanazt mondja, mint mindenki más: ő jól van Párizsban. Nancy viszont előre látja, hogy mi lesz hamarosan, ezért arra kéri őt, hogy menjen vissza Amerikába.

Helen Hunt a Lángoló világ című sorozatban (Fotó: Epic Drama)

Együttműködtél a jelmeztervezőkkel, közösen dolgoztátok ki Nancy megjelenését?

A jelmeztervezőnk Nic Ede volt, és a kosztümök igazán testhezállóra sikerültek. Az előző három filmemnél nem tudtam előzetes ruhapróbákra menni, itt viszont távpróbákat csináltunk: felpróbáltam a ruhákat az Államokban, majd felhívtam Nicet Skype-on, és megvitattuk a dolgokat.

Van olyan mozzanat a családod múltjában, amit segítségül hívhattál az alakításod során?

Úgy 15-20 évvel ezelőtt elkaptam apukámat és három testvérét, mert szerettem volna filmre venni, ahogy az életükről beszélnek. Nagyon belemelegedtek a beszélgetésbe, és amikor arról kérdeztem őket, hogy mi életük első emléke, az egyikük azt idézte fel, hogy a legidősebb testvérük a második világháborúban szolgált. Nem a fronton harcolt, viszont Buchenwald felszabadítása után aknákat kellett keresnie a tábor körül, tehát átélte a háború traumáját.

Szerinted a közönségnek mit ad majd ez a sorozat?

A legjobb művek – legyen szó akár egy vígjátékról, akár egy második világháborús drámáról – ráébresztik valamire a közönséget, vagy elérik, hogy a nézők kevésbé érezzék egyedül magukat a világban. Nem hiszem, hogy volna politikai vetülete a sorozatnak, de a közönséget így is megdöbbentheti, hogy mennyire releváns ez a téma ma is. Megpróbáltuk kihozni magunkból a legjobbat, úgyhogy remélhetőleg sikerül majd megérintenünk az embereket.