Sztárok

Vajna Tímea az aukcióról: Andy súgott, ő segített a döntésben

Andy Vajna hagyatékára december 7-én lehet licitálni.

Vajna Tímea úgy döntött, hogy aukcióra bocsájtja Andy Vajna hagyatékát. A Blikk információi szerint a darabokat Vajna Tímea válogatta össze, a legértékesebb Munkácsy egyik tanulmányrajza, melynek kikiáltási ára 28 millió Ft, ezt követi a három Rambo-film ikonikus késeinek kollekciója, amely licitje 20 millióról indul.

„Nehéz megválni ezektől a tárgyaktól… Andy súgott, ő segített a döntésben. Bízom benne, hogy a gyűjtemény darabjai jó helyekre kerülnek, a befolyt pénzből pedig a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központot szeretnénk segíteni, illetve végkielégítést szeretnék adni Andy egykori kollégáinak” – mondta Vajna Tímea, aki azt is elárulta, hogy jelenleg Amerikában van.

Fotó: smagpix

„Sűrű napjaim vannak, mert itt, Amerikában is ügyvédekkel találkozom, és folyamatosan házat keresek. Az ingatlanárak nagyon lent vannak, de még nem sikerült megtalálnom a megfelelőt. Többszobás házat szeretnék, hogy a családomnak is legyen helye, amikor meglátogatnak, hiszen most egy évig nem tudok hazamenni az állampolgárság igénylése miatt” – mondta Vajna Tímea.

(Nyitókép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top