Lakatos Levente: „Ne várja senki, hogy a szerelmi életemet valóságshow-ként éljem meg”

Lakatos Levente regényei a legelőkelőbb helyeken állnak a könyvesboltokban, az író személyes brandje pedig túlmutat a köteteken is: a közösségi oldalán hatalmas követőbázist épített ki az évek során. Azt mondja, nem feltétlenül szereti mutogatni magát, de ez ma már hozzátartozik a szakmához. Szeretne kitörni a világpiacra, de egyelőre nem ez a prioritás számára.

Eddig leginkább a fantáziádra hagyatkozva írtál, az új regényedre viszont hosszan tartó kutatómunkával készültél. Miért váltottál?

Igazából nem változtattam túl sokat, az eddigi könyveimben is volt kapcsolódási pont a valósággal, illetve végeztem az írást megelőzően kutatómunkát. A Vörös kapcsán annyi a különbség, hogy a korábbiaknál több részletet használtam fel a meghallgatott háttérsztorikból. A regény alapötletét néhány, az ismerősi körömhöz tartozó, a szexiparban járatos nő adta. Van köztük, aki prostituáltként, és van, aki bordélyház recepciósaként dolgozott, utóbbi munkakör indította be a fantáziámat. A recepciósok ugyanis nem feltétlenül bocsátják áruba a testüket, ők azok, akik fogadják a vendégeket, a hívásokat és a beérkező üzeneteket. Amikor megérkezik a kuncsaft, elveszik a pénzt, emellett vigyáznak a lányokra, kezelik a konfliktusokat, és takarítják a bordélyt. Tulajdonképpen a tulajdonos helytartói. A Vörös női főszereplője, Bibi tehát egy londoni, magyar lányokat foglalkoztató bordély recepciósa, a „mocsok” része, mégsem „piszkolja be a kezét”.

Lakatos Levente (Fotó: Leéb Ádám)

Hogyan gyűjtöttél alapanyagot?

Hosszú évek válogatott sztorijait dolgoztam össze. Nagyon sok történetet hallottam az említett lányoktól, többükkel napi szintű kapcsolatban voltam, illetve vagyok.

Külföldi bordélyokról beszélünk, ahol magyar lányok dolgoztak.

Igen, a forrássztorijaimban és a regényben is magyar az összes lány. A különbség az, hogy a feldolgozott történetek főként Oslóból és Koppenhágából származnak, a Vörös viszont Londonban játszódik. Törvénykezés szempontjából nem sokban különböznek ezek a városok, és a szervezési metódus is ugyanaz. Általában úgy működik, hogy a kupi tulajdonosa amolyan befektetőként hosszú távra bérel egy több szobás lakást, oda küldi ki a lányokat, illetve a recepcióst dolgozni. Míg a prostik átlagosan tíznaponta cserélődnek, a recepciós gyakran hónapokig marad. A lányokat speciális weblapokon hirdetik, ami nem különös, hiszen a legtöbb országban a prostitúciót magát nem szankcionálják, a lányok önszántukból szabadon árulhatják a testüket. Akadnak olyan helyek, ahol a kuncsaftot bírságolják, ha rajtakapják, de a legtöbb esetben a futtatót érheti retorzió, hiszen szervezett keretek között nagyon nehéz megállapítani, hogy a lány önszántából vagy kényszerítés hatására dolgozik. Az általam hallott történetek egyikében sem volt egyébként kényszerítésről szó, az összes lány saját akaratából tartózkodott a bordélyban. De Németországban például a bordélyüzemeltetés is legális, ott ráadásul elég jól szabályozzák, mit lehet, és mit nem, óvszer nélkül például már orális szexet sem vállalhatnak a lányok.

Voltak olyan sztorik, amiktől neked is leesett az állad?

Elég magasan van az ingerküszöböm, szóval kevés dolog tud meglepni, de például egy dominaházról hallott történetcsokor elképesztett. Szeretnék a jövőben majd ezzel a témával is foglalkozni. A lányokkal kapcsolatban az döbbent meg újra és újra, hogy gyakran a párkapcsolatban élnek, és az otthon hagyott férfiak pontosan tudják, mivel foglalkoznak odakint. A pasasok eltűrik a kedvesük prostituálódását, sőt nem ritkán el is tartatják magukat a szexmunkával megkeresett milliókból. Nagyon kiábrándító jelenség.

Esetleg szaftos történeteket is hallottál?

Az a helyzet, hogy a bordélyokban a lányok közötti konfliktusok a legszaftosabbak. (nevet) Mivel nincsen szó kényszerítésről, a lányok pontosan megszabhatják, mit vállalnak, és mit nem. Ráadásul mivel többen tartózkodnak a lakásban, biztonságban is vannak. Természetesen megtalálják őket az őrültek, de a recepciós feladata éppen az ilyen problémás alakok kiszűrése. Azt hiszem, hogy a szaftos sztoriknál izgalmasabb a kupi működésének megismerése, valamint a lányok, illetve a közöttük lévő viszonyrendszer feltérképezése.

„Az elmúlt évek alatt sokan rám sütötték, hogy szexregényeket írok, de ez nem fedi a valóságot” (Fotó: Leéb Ádám)

Azonkívül, hogy az alapja más, miben különbözik ez a regény az eddigi könyveidtől? A stílusjegyeidet azért fellelhetjük benne?

Nem egy szívbajos történet, ebben mindenképpen hasonlít az eddigiekhez. Az elmúlt évek alatt sokan rám sütötték, hogy szexregényeket írok, de ez nem fedi a valóságot. Az eddigi történeteimben sem a szex dominált. Igaz, voltak erotikus részek, de éppen annyi, amennyit a két karakter kémiája megkövetelt, öncélúan soha nem szőttem a sztoriba aktusokat. Ebben a regényben viszont kifejezetten kevés az erotika, teljesen más alapokra épül a két főszereplő kapcsolata. Az eddigi regényeimhez képest a legnagyobb különbség egyébként talán az, hogy a Vörös csak férfi szemszögből íródott. A fő karakter egy alfahímmé érett, magyar származású férfi, akiért bomlanak a nők. A könyvben pedig keveredik a krimi és a romantikus szál.

Be tudsz lőni egy korosztályt, amelyik közel érezheti ezt a regényt magához?

Ha a jelenlegi olvasótáboromat nézem, nehéz erre a kérdésre válaszolnom, hiszen olvasnak éppen felnőttkorban lépő lányok és nagymamakorú, érett asszonyok is. Életkori szegmentálás helyett inkább azt mondom, hogy azoknak ajánlom a köteteimet, akiket a szöveg szépségénél jobban érdekel a történet sokszínűsége, izgalma.

Lesz folytatás?

A Vörös különálló regény, lezártnak érzem, és rengeteg más, megvalósításra váró ötletem van, ám az olvasók majd eldöntik, akarnak-e még Bibiről és Botondról olvasni.

Arra nem gondoltál, hogy külön történetekben írod meg mindezt?

A szexiparban dolgozó ismerőseim történeteit? Leginkább azért nem, mert én elsősorban fikciós regényeket írok. Gondolkozom egyébként egy riportköteten, de a prostitúciónak oly széles tényirodalma van, hogy kár lenne egy ezredik könyvet kiadni a témában. Van viszont a közvetlen környezetemben egy olyan személy, aki talán érdekes lehet az olvasóknak. Bár csak kevesen tudják, unokatestvérek vagyunk egy olyan illetővel, aki az elmúlt években a közélet egyik legmegosztóbb figurájává nőtte ki magát. Egyelőre nem szeretném elárulni, kiről van szó, viszont a könyv szerintem érdekes lenne, hiszen nagyon hasonló gyökerekkel egészen máshogy alakult az életünk.

„Azt gondolom, hogy hiba elfojtani a szexszel kapcsolatos tapasztalatokat” (Fotó: Leéb Ádám)

A közösségi oldaladon gyakran csinálsz kérdezz-felelek köröket, és ahogy látom, a szex központi téma. Számodra természetes, hogy ilyen nyíltan beszélsz róla?

A szexualitás a mindennapjaink része, abszolút normális dolog, mégis tabutémaként kezeljük. Azt gondolom, hogy hiba elfojtani a szexszel kapcsolatos kérdéseket, véleményeket, tapasztalatokat és meglátásokat. Sok párkapcsolat éppen arra megy rá, hogy a két fél képtelen megbeszélni, mi okoz számukra örömöt, és elkezdik máshol keresni a teljességet. Az olvasóim, illetve követőim számottevő része nő, és bizony hallom, hogy a mai napig számolhatnak a rosszmájú megjegyzésekkel, ha nyíltan beszélnek a szexualitásukról. Ez szerintem nincsen rendjén. Persze azt gondolom, hogy a ló túloldalára sem szabad átesni, a közönségesség nem egyenlő a nyitottsággal.

Többször kérdezték, hogy inkább a kalandokat szereted-e, vagy könnyen megállapodsz. Melyik típusnak gondolod magad?

Jelenleg nincsen állandó párkapcsolatom, de ez nem azért van így, mert kalandokat hajszoló rosszfiú lennék. Egyszerűen arról van szó, hogy nem lépek csak azért kapcsolatba, hogy ne legyek egyedül. Rettentő megalázónak gondolom, ha valaki tudja, hogy a mellette lévő partner nem az igazi, mégis belebonyolódik a kapcsolatba, mert úgy tartja, jobb az illetővel, mint egyedül. Aztán évek múltán kiborul a bili, és mindenki sérül, ráadásul éveket pazaroltak el egy hazugságra. Én ebből nem kérek, várok. A munkám miatt is sokat vagyok egyedül, hozzászoktam, és úgy gondolom, az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal.

Az utóbbi időben több olyan képed is megjelent, amelyeken szinte semmi nem takarja a testedet. Ez tudatos?

Nem szoktam véletlenül aktképeket készíttetni magamról. (nevet) A sorozatnak több oka volt, a legfontosabb, hogy borzalmasan elegem van mások elvárásaiból. Sokan azt mondják, hogy íróként ne fotózgassanak, ne eddzek és egyébként is, vonuljak vissza az elefántcsonttornyomba. Lényegesen boldogabb világban élnénk, ha az emberek mások piszkálása helyett magukkal foglalkoznának, és hagynánk egymást nyugodtan élni, kibontakozni. Erre üzenet az aktsorozat: megtettem valami olyasmit, amit nekem állítólag nem lenne szabad. És mi történt? A világ nem omlott össze, viszont én felszabadultabb vagyok. Mindenkinek azt ajánlom, hogy tegyen meg olyasmiket, amik miatt úgy gondolja, megszólják, erkölcsileg elítélik, vagy esetleg kinevetik. Ne hagyjuk, hogy mások elvárásai alakítsák az életünket, törjünk ki ezekből a béklyókból!

Fotó: Leéb Ádám

Kíváncsiak a szerelmi életedre is?

Elég nyitott vagyok az olvasóim előtt, szívesen beszélek párkapcsolati tapasztalatokról, de az éppen aktuális magánéleti ügyeimbe nem avatom be a nagyérdeműt. Ennek legfőbb oka, hogy a próbálkozások szerintem nem kirakatba valók. Ha lesz komoly és minőségi kapcsolatom, nem kizárt, hogy publikus legyen, viszont azt ne várja senki, hogy a szerelmi életemet valaha is amolyan valóságshow-ként éljem meg.

Korábban beszéltél róla, hogy a világpiacot is megcéloznád. Vannak még ilyen ambícióid?

Amit a fejembe veszek, azt nem eresztem! (nevet) A külföldi nyitás összetett feladat, voltak már rá kísérleteim, de eddig egyik sem hozta a hozzá fűzött reményeket. Ettől függetlenül nem tettem le róla, viszont vannak fontosabb, rövidebb távú terveim a hazai könyvpiacon. Illetve nagyon izgat a tévésorozatok világa, szívesen dolgoznék forgatókönyvön, és bízom abban, hogy egyszer a hazai televízióknál is eljön az az idő, amikor nem csak vígjátékokat mernek fejleszteni.