Sztárok

13 fős stábtól a családtagokig: minden sztár másképpen szervezi a gyereke életét

Meghan hercegnéék 13 fős stábbal vágtak neki egy 10 napos családi útnak, míg Nánásiék Gizusát tulajdonképpen már egy ország ismeri. Kit hívnak segítségül a sztárok, ha gyereknevelésről van szó?

Mindegy, hogy rokonról, közeli barátról vagy bébiszitterről van szó, a legfontosabb az, hogy a szülők feltétel nélkül megbízzanak abban az emberben, akit segítségül hívnak, ha a gyerekeikről van szó. Most azt mutatjuk be, hogy a híres emberek kikhez fordulnak.

Ördög Nóra – Gizus, a családtag

Ördög Nóra úgy vállalta az Ázsia Expressz két évadának forgatását, hogy a munkálatokra elkíséri családja is. Az ottani kalandokból készült el a Nánázsia című YouTube-sorozat is, amelyben Nánási Pál, valamint Mici és Venci mellett feltűnt még egy szereplő: a sokat emlegetett Gizus.

Az első évad előtt egy, a családhoz közeli forrás úgy nyilatkozott a Borsnak, hogy mivel Ördög Nóra elsősorban dolgozni ment, és szerette volna, ha férje fotósként is kiélheti magát, egy ötödik személy is csatlakozott hozzájuk Pali asszisztense, Gizus személyében, aki aztán a második évad forgatására is elkísérte őket. Nóra később egy Instagramon feltett kérdésre úgy válaszolt, hogy Gizus náluk családtag, akit nagyon szeretnek ők és a gyerekek is. Ha olyan utazásra indul a család, amiből később a YouTube-csatornájukon lesz sorozat, oda négyesben mennek, hiszen ilyenkor nem dolgozik a házaspár egyik tagja sem, ha viszont munka van, akkor besegít Gizus is, mint például a portugáliai úton.

„Nagyon hálás vagyok, mert nélküle nem tudnánk ugyanúgy kiteljesedni” – mondta nekünk korábban Ördög Nóra, aki szerint az a legfontosabb, hogy Giziben megbíznak a gyerekek is.

Majoros Hajnalka – lopott órákban jól jön a segítség

A Majoros család legkedveltebb úti célja az Egyesült Államok, arra vették az irányt a téli őrület (az új műsorok és a 100 Tagú Cigányzenekarral közös nagyszabású koncertek) előtt is: az Instagram szerint ellátogattak San Franciscóba és Los Angelesbe is. Az Insta-történetekben pedig egy-egy alkalommal feltűnt Hajnin kívül egy másik hölgy is – hogy ő bébiszitter, rokon, vagy egy kedves barát, azt persze nem kötötték a követők orrára, de korábban annyit azért Hajni is elárult, hogy bébiszitter nélkül nem bírná két gyerekkel.

Miután 2014-ben Majka párja a Nagy duettben szerzett emlékezetes pillanatokat a nézőknek, a szerelmesek eldöntötték, hogy fiukkal, Mariánnal együtt Las Vegasba mennek pihenni kicsit. „Peti kitalálta, hogy utazzunk egy hónapra Las Vegasba, ha mindenki végzett a sok munkával. Marián is velünk fog jönni, de hogy mi is tudjuk pihenni egy picit, elvisszük magunkkal a bébiszitterünket is” – mondta akkor a Borsnak Hajni, aki aztán később, immár kétgyerekes anyukaként ismét hangsúlyozta a segítségkérés fontosságát. „Peti nem hétköznapi életet él, tévézik, zenél, vállalkozásai vannak, nem nyolctól négyig dolgozik, így érthető, hogy én alkalmazkodom hozzá, hogy együtt is tudjunk lenni. Ehhez az is kell, hogy segítségem legyen, sajnos anyukám sokat betegeskedik, számíthatok rá, de nem akarom őt terhelni. Muszáj volt felvennünk egy bébiszittert, és ha nem lenne, akkor, azt hiszem, ebbe bele is szakadnék” – mesélte ezt már a Lokálnak.

Katalin hercegné – Mary Poppins és a kedvenc fodrásza mindenhová követi

Viszonylag sokszor előfordul, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg a három gyerekükkel együtt utaznak el, és az is megesik, hogy az utazás nemcsak napozásból és láblógatásból áll, hanem a házaspárnak be kell iktatni néhány hivatalos programot is. Probléma azonban ilyenkor sincs: míg a legtöbb anyuka csak álmodik egy Mary Poppins-féle dadusról, Katalinnak meg is adatott ez a segítő Maria Borrallo személyében, aki 2014-től él együtt a családdal. A spanyol dajka akkor költözött be a Kensington-palotába, amikor György herceg nyolc hónapos volt, ma pedig már mindhárom gyerekről gondoskodik, nemcsak otthon, hanem az utazások alatt is, ha Katalinnak eleget kell tennie a kötelezettségeinek.

Maria Borrallo Sarolta cambridge-i hercegnő keresztelőjén (Fotó: National Pictures / Profimedia)

Mariát könnyű felismerni, mivel a Norland Főiskolán végzett dadusok hagyományos egyenruháját hordja barna kalappal, munkája pedig távolról sem csak abból áll, hogy jó modorra tanítja a gyerekeket, vagy fogócskázik velük a kertben. Többek között harcművészeti kiképzést is kapott, és pontosan tudja, hogy mit kell tennie, ha mondjuk egy nyaralás alatt valamilyen terrorcselekmény elszenvedőjévé válna a család, sőt arra is felkészítették, hogy ki tudja cselezni a fotósokat, amikor sétálni viszi a gyerekeket a parkba.

Persze Maria sincs teljesen egyedül, sőt. Vilmosék személyzete a családdal együtt gyarapodott: 2011-es Los Angeles-i látogatásukon még csak heten kísérték őket (köztük személyi titkárok, fotós, biztonságiak és a megjelenésükért felelős csapat tagjai), amikor viszont 2015-ben Kanadába utaztak Györggyel és Saroltával, már tizenkét fő segítette őket. A királyi protokoll szerint egyébként a család és az utódlás védelmében két trónörökös soha nem repülhet ugyanazon a járaton, ezért Vilmosnak engedélyt kell kérnie az uralkodótól, ha a fiával együtt utazik bárhová. Ilyen volt például a 2014-es ausztráliai és a fent említett kanadai utazás, valamint a 2017-es, Lengyelországba és Németországra tett látogatásuk is – amikor viszont 2014-ben a hercegi pár New Yorkba utazott, György nem ment velük, hanem a dadájával és a nagymamájával töltötte az időt.

Meghan hercegné – 13 fős személyzet 10 napra

Látványos különbség Vilmos és Harry között, hogy míg előbbi gond nélkül ülteti bárki számára elérhető repülőjáratokra a családját, addig utóbbi szemrebbenés nélkül kéri kölcsön Elton John magángépét, ha Olaszországba viszi nyaralni a pereputtyot. De mégis kik kísérik el őket ezekre az utakra?

Szeptemberben a fél világ Meghan hercegnét, valamint néhány hónapos kisfiát, Archie-t figyelte, Harry herceg és családja ugyanis Afrikába tett hivatalos utat, és természetesen ennek is megadták a módját: a tíznapos utazásra tizenhárom fős stáb kísérte el őket, benne utazási koordinátorral, két közösségimédia-szakértővel, biztonságiakkal, kommunikációs szakemberrel, egy szépészeti csapattal és természetesen egy dadussal. Ennek a névtelen, de néhány fotón már feltűnt segítőnek egyébként valószínűleg nem volt könnyű dolga, az egykori alkalmazottak szerint ugyanis Meghan hercegnének senki nem elég jó, amit az is bizonyít, hogy május óta már három dadusról tudni, akit kirúgott. A mostani nevelőnőbe ugyanakkor alighanem még neki is nehéz belekötnie, az Express ugyanis így jellemezte az asszonyt: „Elképesztően profi, sokéves gyakorlattal. Tökéletesen illik a családhoz, nem hord egyenruhát, és nem is él velük.”

Meghan, Archie és Harry herceg Dél-Afrikában (Fotó: Pool / Samir Hussein / WireImage)

Csobot Adél – jobban bízik az anyukájában

Két kisfiú csodaszép édesanyja Csobot Adél, aki nem tartja kizártnak azt sem, hogy egyszer háromgyermekes anyuka legyen. A férjével, Istenes Bencével nemrég a Nyerő párosban diadalmaskodó Adél a család idei nyaralásait is dokumentálta egy-egy fotóval a közösségi oldalain, és ezekben a képekben nemcsak az a különleges, hogy teljesen soha nem látszik rajtuk a gyerkőcök arca, hanem az is, hogy egyiken sem szerepel dadus. A 25 éves anyuka korábban a Blikknek azt is elmondta, hogy miért van ez így: „Nincs bébiszitterünk, nem akartam, hiszen az, akiben én a legjobban megbízom, akire minden fenntartás nélkül rá merem bízni a gyerekemet, az az édesanyám.”

Őszintén a segítségről

Ne menjünk el Nádai Anikó esete mellett sem. Az RTL Klub népszerű műsorvezetője 2015-ben adott életet kisfiának, majd egy évvel később megkapta A Farm házigazdájának szerepét. A műsort vidéken forgatták, ahová természetesen vele ment totyogó kisfia is, és a dolguk annak ellenére sem volt egyszerű, hogy akadt profi segítségük – mint a Story Extrából kiderült, nem kevesebb mint öt bébiszittert fogyasztottak el forgatás alatt. „Nehéz elfogadni a gyereknek is valakit, aki nem én vagyok, most pedig megpróbálok minden időt vele tölteni pont ezek miatt – magyarázta a műsorvezető. – Szerintem ez a legfontosabb időszak, hogy tényleg az anyu vele legyen. Nagyon sokszor volt lelkiismeret-furdalásom. Azt éreztem, hogy nem tudok száz százalékot nyújtani anyaként, mivel vannak olyan periódusok, amikor nem tudok vele lenni. Utána pedig, amikor a gyerekkel voltam, azt éreztem, hogy nem tudok száz százalékosan koncentrálni rá, mivel akkor meg azon járt az eszem, hogy mi lesz a melóban, vagy hogy oldom meg a dolgokat.”  Akárhogy is volt azonban akkor, Anikónak ma már egyáltalán nincs oka görcsölni: idén rábízták a Házasodna a gazda című műsort, és érezhetően rendben van a magánélete is, vagyis bátran mondhatjuk, hogy megtalálta az összhangot.

Beyoncé – a dadahadsereg

Beyoncé és Jay-Z három gyerekének összesen kilenc dadája van, ebből hárman csak legidősebbel, Blue Ivyval foglalkoznak: ők mennek el vásárolni a kislánnyal, és ők csinálják meg vele suli után a leckét, valamint ügyelnek a megjelenésére is (ugyanakkor nem foglalkoznak az étkezésével, az igencsak válogatós, többnyire a teljes kiőrlésű tésztákat kedvelő gyerek ugyanis külön séfet kapott a szüleitől). A másik hat dada Blue Ivy ikertestvéreire vigyáz, akik évente fejenként 100 ezer dolláros fizetést kapnak a szolgálataikért. Az amerikai sajtóban ezt a kilenc embert csak „dadahadseregnek” hívják – ők azok, akik minden turnén ott vannak, és minden nyaralásra elkísérik a családot.

Jay-Z, Blue Ivy Carter és Beyoncé egy NBA-meccsen New Orleansban (Fotó: Kevin Mazur / Getty Images)

Szabó Zsófi – a család jelenti a hátországot

Szabó Zsófi fia már kétéves, az anyuka pedig egyre több műsorban látható, ráadásul az egyik ezek közül a hajnali kelést igénylő Reggeli. Bár saját elmondása szerint Zsófi igyekszik csak annyi munkát vállalni, amennyivel elbír, a HOT! magazinnak korábban maga is azt mondta, hogy egyedül bizonyosan nem boldogulna. „Zsolti a papírmunkát csinálja, biztosítja, hogy  nekem csak az anyai teendőimmel kelljen foglalkoznom. Ő intéz minden hivatalos dolgot, s közben vigyáz Mendelre is. Persze anyukám is segít, de sokszor előfordul, hogy Zsolti mondja, hogy nem kell felhívnom anyut, mert ő úgyis ott van” – magyarázta a lapnak a műsorvezető idén tavasszal, hozzátéve, hogy még egyszer sem bízta bébiszitterre Mendelt.

Angelina Jolie – mióta nincs Brad, káosz van otthon

Angelina Jolie egyedülálló anyukaként neveli hat gyermekét, mióta elvált Brad Pittől, ez pedig még akkor is nagy feladat, ha a legidősebb már a 18. születésnapját ünnepelte idén. A színésznő gyakran nyilatkozik olyanokat, hogy minden este olvas a gyerekeknek, és még a hangját is elváltoztatja, hogy egy-egy karakter hitelesebb legyen, sőt a háziban is is segít nekik mindennap, a kicsik egykori dadusa szerint azonban a kirakat és a valóság látványosan eltér egymástól. „A személyes problémái és a munkája elterelik a figyelmét a családról, ami katasztrófához vezet otthon. A gyerekek szabályok nélkül élnek, gyakran nagyon vadak, hisztérikusak” – idézi az OK című német lap a nőt. A bébiszitter szerint mindig Brad Pitt volt az, aki valamiféle napirend betartására nevelte a gyerekeket; Angelinára ez egyáltalán nem jellemző, mert úgy érzi, hogy a kicsik hűvösnek és távolságtartónak fogják gondolni, ha szabályokat vezet be a családi házban. Az exdadus szerint egyébként az is gyakori, hogy a gyerekek egyedül vannak otthon, amíg Jolie elmegy a barátaival.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top