Sztárok

Kicserélődött A Dal zsűrije – Apáti Bence és Pély Barna kaptak helyet

Kiderült, kik zsűrizik A Dal 2020-as produkcióit.

Pár hónappal ezelőtt derült ki, hogy nem indulunk a 2020-as Eurovíziós Fesztiválon, ettől függetlenül lesz A Dal verseny. A Duna Televízió a 2020-as műsorban az év magyar slágerét keresi, a show 9. évada pedig számos újítással és meglepetésekkel várja a zenészeket és a nézőket.

Az újítás többek között a zsűriben is megmutatkozik, hiszen Apáti Bence és Pély Barna csatlakoznak Nagy Feróhoz és Vincze Lillához, míg Both Miklós és Mező Misi távoznak. Nemrég elárulták a szervezők, hogy idén rekord született, hiszen 559 dalból kellett kiválasztaniuk a legjobb 30-at, amelyek bekerülnek a televíziós műsorsorozatba. A nevezett dalok széles műfaji skálán mozognak, és vannak teljesen új előadók a már jól ismert szerzők mellett.

A kilencedik alkalommal látható dalválasztó show-ban több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2020 legjobb dalszövegírója”, „A Dal 2020 felfedezettje” és „A Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele” elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

Fehérvári Gábor Alfréd immár harmadszor vezeti majd a műsort, társa Rókusfalvy Lili lesz, akit először láthatnak majd a nézők A Dal műsorvezetőjeként.

A Dal 2020 mezőnye pedig így áll össze: 

  • Arany Timi – Hurrikán
  • Berkes Olivér – Visszakér a múlt
  • Diana – Menedék
  • Ember Márk – Tovább
  • Fatal Error – Néma
  • Heincz Gábor „Biga” – Máshol járunk
  • HolyChicks – Pillangóhatás
  • Horus x Marcus ft. Fekete Bori – Tiszavirág
  • Kies – Az egyetlen
  • Kóbor Zsóka és Polgár Patrik – Valamiért
  • Konyha – Csak szavak
  • Kökény Attila – Búcsúznom kell
  • MDC – Más világ
  • Mocsok 1 Kölykök – Szerelem
  • Molnár Dániel – Ábránd
  • Muriel – Kávés
  • NÁGI – Freedom-Felszállok a gépre
  • Nagy Bogi – Maradok
  • Nene – Későre Jár
  • Pál Dénes – Tudom (Készen állsz)
  • Patikadomb – Rólad
  • Rácz Gergő, Orsovai Reni – Mostantól
  • Takács Nikolas – Csendbeszéd
  • Talk2night – Veled minden
  • Tortuga – Mámor tér 3.
  • Turbo – Iránytű
  • Varga Szabolcs – Pillanat
  • Wolf Kati – Próbáld még
  • YA OU – Légy valaki másnak
  • Zaporozsec – Találj rám

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése