Sztárok

Sas József idén először nem készült szilveszteri műsorral

Az agyvérzést kapott Sas József állapota folyamatosan javul, de idén még nem készíti, csak nézi a Sas-kabarét.

Sas József agyvérzése óta folyamatosan javul, de az idei szilvesztert másképp tölti a család, mint eddig – írja a Blikk.

„Igazából olyan furcsa belegondolni, hogy már vége is van az évnek. Néha úgy tűnik, mintha elrohant volna, máskor pedig úgy, mintha soha nem akarna véget érni. Lassan egy éve, hogy agyvérzést kapott Jóska, és mekkora utat tettünk meg azóta… nem kesereg, hanem gyűjti az erőt, hogy jövőre színpadra állhasson. Ez maradt nekünk, a remény” – mondta Sas József felesége, Zsuzsa.

„Általában reggel hat óra előtt kelek, majd hatkor már viszem is a reggelit Jóskának. Már elmúlik tíz óra is, mire egy kicsit leülhetek a kanapéra pihenni. Etetek, mosdatok. Nem akarok panaszkodni, de el vagyok fáradva egy kicsit. Szerencsére éjjel tudok aludni. Jóskának az első itthon töltött éjszakái voltak nehezek, mert akkor nem akart, nem tudott aludni, de megbeszéltem vele, hogy ezt így nem lehet. Muszáj aludnia, hogy én is tudjak. Azóta az éjjelek jól telnek” – mondta Sas József felesége.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top