Sztárok

Színpadon tért vissza Boros Lajos

Hatalmas sikert aratott a rádiós legenda önálló estje.

Másfél évnyi lábadozás után a színpadon tért vissza Boros Lajos. A rádiós tavaly öt hétig feküdt kómában egy nagyon komoly szívbillentyű-operáció után. Boros Lajos korábban azt mondta, a kórházban olyan volt, mintha törölték volna a memóriáját, ezért elölről kellett kezdenie a szövegek tanulását. A rádiós legenda a dumaszínházas önálló estjére is sokat készült. Megérte, mert nagy sikert aratott a fellépése.

Boros Lajos (Fotó: Dumaszínház Facebook)

Boros Lajosnak testileg és lelkileg egyaránt össze kellett szednie magát. A Blikknek azt mondta, úgy érzi, jó úton halad a gyógyulásban. Az ötödik előadásra meghívja az orvosait is, hiszen az előadóestjében bőven esik szó róluk és a többi betegről is.

Az egykori rádióst felesége is elkísérte az önálló estjére, aki a betegség ideje alatt is állandó támasza volt. „Vali nem szeret szerepelni. Most is a hátsó sorba ültettem, nehogy lássam a reakcióját” – tréfálkozott Boros, aki szerint felesége állandó felügyelete és gondoskodása tartja őt életben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top