Sztárok

Tóth Vera majdnem feladta, de megvilágosodott: „Megszólalt a bennem élő szigorú énem, és letolt”

Tóth Vera vallomása sokaknak erőt adhat.

Tóth Vera nemrég arról beszélt, mit csinál, amikor épp nincs fellépése. Az énekesnő párja, Pauli Zoltán árulta el, hogy Vera a Baranya megyei Palkonyán segít be a férfi panziójának és éttermének üzemeltetésébe, ha kell, a konyhán dolgozik, vagy felszolgál. Emellett persze sokat van színpadon, és a karrierjét építgeti. Most elárulta, sokszor neki sincs kedve semmihez, de ilyenkor általában megszólal egy belső hang, ami átlendíti a nehézségeken.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A tegnapi napomról sokmindent el lehet mondani, de azt, hogy pihentető lett volna, azt nem. Igazi koncentrációbajnokság, figyelésipari kongresszus volt..Estére úgy elfáradtam, mint az igásló, de még volt egy fontos menet, amihez hasonlóan kellett “dzsanázni”, mint napközben. Igyekeztem memorizálni, megjegyezni a rám eső feladatokat, de a Tom Tom stúdió felé a másfél órás dugóban azt éreztem, hogy mindent, csak feladatot ne adjanak mára. Egyszercsak elöntötte a testem egy érzés. Megszólalt a bennem élő szigorú énem és letolt. Valami ilyesmit mondhatott nekem: Hé, emlékezz csak, amikor ötödikes voltál, kaptál egy walkmant szülinapodra, benne egy Charlie kazettával. Emlékszel, hogy rongyosra hallgattad? Emlékszel, hogy milyen misztikus fazonnak tűnt az a rekedt hangú ember, olyannak, akihez úgy érezted, talán nem is lehet közel kerülni? Most meg mész a stúdióba és a lemezén fogsz énekelni, olyan zenészlegendák dalát rögzíted, mint László Attila, olyan szöveget fogsz kimondani a szádon, amit Valla Attila írt, ráadásul imádott kollégáid is jelen lesznek? Mi a bajod? Charlie a lányaként imád, felkért a lemezére szerepelni, duettet fogtok énekelni a Somló Tomiról, A Szolnokival meg a Nikával olyan közös dalt toltok, hogy Amerikában Grammyt adnának azért a szerzeményért! Mit akarsz? Hazamenni, aludni? Na és ezután a lelkiismereti monológ után nagyon elszégyelltem magam. Ott, abban a pillanatban megvilágosodtam és valami elképesztő energia szállt meg. A maratoni stúdiózás közben néha csak úgy elmosolyodtam és megint be kellett vallanom magamnak, hogy én vagyok a világ egyik legnagyobb mázlistája... Köszönöm... @nika_monika_veres_official @petykababa @tomkontor #horváthcharlie @vallatilla #hála #köszönet

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

„A tegnapi napomról sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy pihentető lett volna, azt nem. Igazi koncentrációbajnokság, figyelésipari kongresszus volt… Estére úgy elfáradtam, mint az igásló, de még volt egy fontos menet, amihez hasonlóan kellett dzsanázni, mint napközben. Igyekeztem memorizálni, megjegyezni a rám eső feladatokat, de a Tom Tom stúdió felé a másfél órás dugóban azt éreztem, hogy mindent, csak feladatot ne adjanak mára. Egyszer csak elöntötte a testem egy érzés. Megszólalt a bennem élő szigorú énem, és letolt. Valami ilyesmit mondhatott nekem: Hé, emlékezz csak, amikor ötödikes voltál, kaptál egy walkmant szülinapodra, benne egy Charlie kazettával. Emlékszel, hogy rongyosra hallgattad? Emlékszel, hogy milyen misztikus fazonnak tűnt az a rekedt hangú ember, olyannak, akihez úgy érezted, talán nem is lehet közel kerülni? Most meg mész a stúdióba és a lemezén fogsz énekelni, olyan zenészlegendák dalát rögzíted, mint László Attila, olyan szöveget fogsz kimondani a szádon, amit Valla Attila írt, ráadásul imádott kollégáid is jelen lesznek? Mi a bajod? Charlie a lányaként imád, felkért a lemezére szerepelni, duettet fogtok énekelni a Somló Tomiról, A Szolnokival meg a Nikával olyan közös dalt toltok, hogy Amerikában Grammyt adnának azért a szerzeményért! Mit akarsz? Hazamenni, aludni?
Na és ezután a lelkiismereti monológ után nagyon elszégyelltem magam. Ott, abban a pillanatban megvilágosodtam, és valami elképesztő energia szállt meg. A maratoni stúdiózás közben néha csak úgy elmosolyodtam, és megint be kellett vallanom magamnak, hogy én vagyok a világ egyik legnagyobb mázlistája… Köszönöm…” – írta a közösségi oldalán Tóth Vera, aki ezzel a monológgal – a kommentek alapján – sokaknak adott erőt. 

 

 

 

 

Fotó: Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top