Sztárok

Fiúbandák, hűtlenség, házasság – Rácz Gergő nem unatkozott az elmúlt 30 évben

Közel 30 éve van a pályán Rácz Gergő. Emlékeztek még, amikor a Park, majd a V.I.P. együttesben zenélt? És ti is abban a hitben éltek, hogy duettpartnere a párja? Nos, ez nagy tévedés.

Amire a legtöbben keresnek: Rácz Gergő és Orsovai Reni: Mostantól, A Dal 2020

Rácz Gergő jelenleg szóló előadó, míg a Rising Starban feltűnt Orsovai Reni a Nene zenekar énekesnője. Ők ketten mégis összeálltak, és megalkották, majd közösen adták elő a Mostantól című nótát A Dal 2020-as versenyen. Érdekesség, hogy a Későre jár című számmal Orsovai a Nenével is indult a megmérettetésen. Végül a közös duett, vagyis a Mostantól nyerte meg A Dalt idén.

A Mostantól nem pusztán egy hűtlenségről szól, hanem arról az alkalomról, amikor Gergő megcsalta a párját. Erről az énekes azt mondta a Borsnak, hogy szeretett volna a lehető legőszintébben beszélni egy olyan témáról, ami szerinte szinte minden embert érint, akkor is, ha sokan nem merik bevallani. A Mostantól egy bizonyos pofonnal kezdődik. „Én nem kaptam meg ezt a pofont fizikálisan a kedvesemtől, pedig megérdemeltem volna. Furcsán hangzik, de utólag visszanézve megviselt a hűtlenségem, rengeteget tanultam belőle” – magyarázta a napilapnak Rácz Gergő, aki arra is kitért, hogy azért szerette volna duettben előadni ezt a dalt, mert meg akarta mutatni a történet női oldalát. „Azt a zuhanást, amit a kedvesem élt meg, amikor színt vallottam neki. A legnehezebb az volt, hogy a szemébe nézzek az eset után.”

Talán ebbe a színes történetbe még Rácz és Orsovai sem gondolt bele, de amikor Reni 1992-ben megszületett, Rácz Gergő már a Park együttessel koncertezett.

Amire a legtöbben keresnek: Rácz Gergő esküvője és felesége

A legfontosabb tisztázni, hogy Orsovai Reni és Rácz Gergő NEM egy pár. De, akkor ki Rácz Gergő felesége? Gergő és Bea kapcsolata – az énekes bevallása szerint – viharosan indult, s az elején többször is különváltak, de végül letisztultak bennük az érzelmek, és most már több mint hét éve élnek együtt. A Mostantól előadója 2017 őszén jegyezte el kedvesét, aki egyben menedzsere is. A gyűrűt pedig megmutatták a közösségi oldalon is.  Már akkor tudták, hogy nagyon sűrű időszak köszönt rájuk – akkoriban Gergő egy tévéműsorra készült –, de ennek ellenére eldöntötték, hogy decemberben egybekelnek.

A nászról januárban, a Sztárban sztár + 1 kicsi aktuális, élő adásában számolt be a boldog férj. A műsorból kiderült, hogy december 29-én, szűk családi körben keltek egybe, s már akkor nagyon boldogok voltak. A ceremóniáról exkluzív képeket közölt a Best magazin. „Bea kedvenc hónapja a december, és bár várhattunk volna 2018 decemberéig is,  mi bíztunk magunkban, és egybekeltünk… Csodaszép volt az esküvőnk, mint egy Disney-mese, szép, elegáns és varázslatos” – nyilatkozta az énekes. Kiderült az is, hogy hetven vendéget hívtak meg a fogadásra, amit egy kastélyhangulatú rendezvényteremben tartottak a fővárosban. Gergő később a Reggeliben arról beszélt, hogy szerinte a papír inkább a nőknek fontos talán, szerinte nem ez az, ami összetart két összeillő embert.

Rácz Gergő és kedvese Bea (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Rácz Gergő és kedvese, Bea (Fotó: Vadnai Szabolcs)

2018 májusában aztán újabb örömhírről számolhatott be Rácz Gergő és Bea. Kiderült, hogy a boldog felesége első gyermekét várja. Egy beszédes, és nagyon cuki képet posztoltak arról, ahogyan kávéznak, s az asztal ott van már egy apró, harmadik csésze is. „Mindketten szeretünk kávézni, Bea mostanában teát iszik, de ez jellemző ránk” – magyarázta döntésüket Gergő a Mokkában.

A gyermek végül 2018 októberében született meg, a szülőszobán pedig bent volt a büszke édesapa is. A kislány, Lorina már másfél éves. „Fantasztikus érzés apának lenni… A kislányom úgy ébred, hogy mindig mosolyog rám… Engem is sokan le akartak beszélni az apás szülésről, de ez hatalmas hülyeség. A szülésen részt venni hatalmas élmény, és elkapni a gyermeked első tekintetét… Ezt nem cserélném el semmiért” – tartott élménybeszámolót Gergő a Reggeliben, aki a kislánya születése utáni első három hónapban a munkát is félretette, hogy családja mellett lehessen. „Fontos, hogy amíg minden új, ne hagyjuk magukra az anyukát.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

❤️❤️❤️ #kislányom #1éves #szeretlek #lovemydaughter fotó: @georginagacsi

Rácz Gergő (@raczgergo_official) által megosztott bejegyzés,

Amire a legtöbben keresnek: Rácz Gergő-dalok

Rácz Gergőnek több nagy slágere van, koncentráljunk most a szólókarrierje során készültekre. 2006-ban debütált a Bennünk a világ, amely abban az évben a legtöbbet játszott magyar dal lett a legnagyobb kereskedelmi rádió adatai szerint. Jelölték akkor még szárnyaló Comet-, valamint Bravo Otto-díjra is. 2013-ban is menetelt egy slágerével az akkori Dal versenyben. Ez volt a Csak állj mellém!, ami egészen a döntőig jutott.  Burai Krisztiánnal és Ricóval közös, Szédíts másvalakit című dala is 7 milliós nézettségnél tart a videómegosztókon.

A 2020-as Mostantól kétségtelenül a legnagyobb slágere, hiszen eddig 11 millióan(!) nézték meg a YouTube-on, és gyakorlatilag kitörölhetetlen eleme lett a hazai TikTokozásnak is.

Talán nem tudják túl sokan, de Rácz Gergő zeneszerzőként is számos slágerhez köthető. Ilyen volt a Wolf Kati-féle Szerelem, miért múlsz?, vagy Kocsis Tibi Lásd a csodát! dala, ahogyan Tabáni István Gyönyörű szép című nótája is.

Amire a legtöbben keresnek: Rácz Gergő – V.I.P.

Rácz Gergő három együttesnek is a tagja volt korábban. Az első, a már emlegetett Park, melyben 1991 és 1993 között zenélt, s melynek zenei producere Fenyő Miklós volt.  Ezt követte 1997-től a kor nemzetközi fiúbandatrendjét meglovagoló V.I.P. zenekar, melynek tagjai a Rakonczai testvérek, Rácz Gergő, valamint a később kivált Józsa Alex voltak. Már megalakulásuk évében beneveztek az akkor Eurovíziós Dalverseny hazai válogatójába, amit aztán meg is nyertek, s ezzel ők képviselhették hazánkat a dublini döntőn. Bár megannyi fogadóiroda és nemzetközi tévéműsor is őket hozta ki titkos befutónak, végül a Miért kell, hogy elmenj? slágerükkel a 12. helyig jutottak. Az együttes alig négy évet élt meg, de öt albumot is kiadtak. Amikor 2006-ban arról kérdezték Rácz Gergőt, hogy milyen a kapcsolata egykori csapattársaival, azt mondta, mindenkivel remekül megvannak, s gyakran dolgoznak együtt.

A harmadik formáció, amiben hallhattuk és láthattuk, az a Fool Moon acapella együttes, melyhez 2004-ben csatlakozott, s egy évvel később nemzetközi acapellaversenyt is nyertek. „Az együttes hatalmas szakmai sikereket ért el, igazán szerencsésnek érzem magam, hogy velük énekelhetek. Öröm velük zenélni, nagyon jó fejek és intelligensek” – mondta a Music.hu-nak adott interjúban 2006-ban.

Amire a legtöbben keresnek: Rácz Gergő – Sztárban sztár

Rácz Gergő a Sztárban sztár harmadik évadában, vagyis még 2015-ben szerepelt. Ez volt az a szezon, ahol Gáspár Laci, Tóth Gabi és Peter Sramek versenyzett a győzelemért, a trófeát végül Gáspár vitte haza. A tizenkét indulóból Rácz Gergő a hatodik lett. A legemlékezetesebb produkciója az volt, amikor Bereczki Zoltán Kerek egész című dalát adta elő azzal a bizonyos kézmozdulattal, amit Bereczki is használt a klipben. Bár nagyon szerettük volna bemutatni, nem találtunk ma is elérhető verziót belőle, mintha eltűnt volna teljesen a netről… De azt a mi archívumunkban megtaláltuk, amikor kopaszon, szinte pucéran énekelt.

Rácz Gergő mint Bereczki Zoli, a Sztárban sztárban (Fotó: tv2)

Rácz Gergő mint Bereczki Zoli, a Sztárban sztárban (Fotó: tv2)

Rácz Gergő a Sztárban sztár+1 kicsi második évadában is szerepelt. Itt Malaczkó Anna volt a duettpartnere.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top