Sztárok

Tatár Csilla törölte a koronavírusra vonatkozó posztját, mert elszabadultak az indulatok

Tatár Csilla nem tudta kordában tartani a kommentszekciót.

Tatár Csilla nemsokára szül, többször posztolt már arról, hogy milyen körülmények között tud vizsgálatokra járni. A műsorvezető próbál pozitív maradni, ám előretervezős típus, és most ezt a tulajdonságát nem tudja elővenni. Marad a rögtönzés, de erről is megvan a véleménye. Tegnap egy posztban panaszolta el a követőinek, hogy amíg mások élvezik a tavaszt a kijárási korlátozás ellenére, addig ő betartja a szabályokat.

Bár a poszt időközben törlődött, itt a szöveg:

„Remélem, mind nagyon jól érzitek magatok…biztosan így van, hiszen szuper lehet ilyen időben kint lenni a szabadban, mozogni, hülyéskedni a haverokkal, találkozni a rokonokkal! Megértem, hogy nincs rajtatok maszk, hiszen abban nagyon nehéz levegő után kapkodni akkor, amikor az ember szalad egy labda után! Irigykedünk mindannyian, akik 4. hete maximum 30 percre hagyjuk el a gyerekeinkkel az otthonainkat, annak reményében, hogy minél hamarabb vége lesz ennek az egész szörnyűségnek. Irigykednek a környék vendéglátósai is, akik már hetek óta bezártak, és azon imádkoznak, hogy valahogy túléljék, mind anyagilag, mind lelkileg ezt az időszakot. A sarkon lévő gyógyszertár dolgozói is élvezik a parkból beszűrődő kacajokat, mert ez talán feledteti velük, hogy reggel nyolc óta, kígyózó sorokban állnak az ajtajuk előtt az emberek, és ki kedvesebben, ki arrogánsabban követeli tőlük a 6 havi gyógyszeradagját! Köszönik a terhes nők is, akik irtó hálásak azért, hogy senki sem fogja “zavarni” őket a szülőszobán, mert ha nektek köszönhetően tovább durvul a járvány, nemhogy apuka, de szülésznő sem lesz majd, aki csatasorba tud állni! Remélem, szépen lebarnultatok és kimozogtátok magatokat” – írta a közösségi oldalán Tatár Csilla, ám hamar elszabadultak az indulatok, ezért archiválta a bejegyzést.

Tatár Csilla törölte a koronavírusra vonatkozó posztját, mert elszabadultak az indulatok

A kommentelők többsége egyetértett a műsorvezetővel, de sokan ellene voltak, és azon kívül, hogy őt szapulták, egymással is összevesztek. Minden bizonnyal a további konfliktusokat megelőzendő törölte a posztot Tatár Csilla, hiszen ilyet nem nagyon szokott csinálni.

Olvass még Tatár Csilláról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top