Sztárok

Hetek óta retteg a koronavírustól Cicciolina

Cicciolina a járvány által erősen sújtott olasz fővárosában, Rómában él. Még a fiával is tartja a megfelelő távolságot.

Olaszországban rengeteg halálos áldozatot követel a koronavírus-járvány. A dél-európai ország fővárosban él Staller IlonaCicciolina egy régi barátnőjét vesztette el a betegségben, aki alig múlt ötven.

„Pár hete még hívott, hogy menjek át hozzá egy kis dumcsizós kártyapartira, de belátta, jobb, ha inkább csak telefonálunk. Nehéz ezt kimondani, de ez életbevágóan jó döntés volt. Néhány nappal később már nagyon köhögött, és hiába mondtam neki, hívjon orvost, csak akkor kért segítséget, amikor lázas lett. Nemrégiben tudtam meg, hogy már el is hamvasztották. Borzalmas!” – mondta a Blikknek az egykori pornósztár, aki 67 évesen retteg attól, hogy elkapja a koronavírust.

Staller Ilona retteg a vírustól (Fotó: Cicciolina Official Instagram)

Staller Ilona retteg a vírustól (Fotó: Cicciolina Official Instagram)

Cicciolina annyira fél, hogy napközben a teraszra is alig mer kimenni. Mindent fertőtlenít, állandóan kezet mos, és a fiától is tartja a megfelelő távolságot. „…azt is megtiltottam, hogy megöleljen és megpusziljon” – jegyezte meg Cicciolina, akinek fiát már megbüntették, amiért megszegte a kijárási tilalmat.

Cicciolina a nyugdíjából próbálja magát fenntartani, de hiányzik neki az a pénz, amit a vendégszereplésekért szokott kapni. Emellett azt is fájlalja, hogy nem mehet diszkóba, szórakozni.

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése