Sztárok

Tatár Csilla és Kulcsár Edina is különös nevet választott a kislányának, de nem ez az egyetlen közös bennük

Egyetlen nap telt el azóta, hogy Kulcsár Edina beszámolt az örömhírről: fia kishúgot kapott. Ma pedig Tatár Csilla osztotta meg a boldogságot, az ő fia is kapott egy hugicát. Ám nem ez az egyetlen közös a két hírességben.

Kulcsár Edina és Tatár Csilla  élete 2020-ban, mintha picit összefonódott volna. A két ismert hölgy életében egyébként is sok közös pont figyelhető meg. Tatár Csilla 2015 őszén hozta világra első gyermekét. A kisfiú a Milán Ruben nevet kapta. Kulcsár Edina 2018 őszén adott életet első gyermekének, aki szintén kisfiú lett, és szintén egy különleges nevet kapott, ma már szinte mindenki tudja, hogy Medoxnak hívják.

Tatár Csilla és Kulcsár Edina is áprilisban szült

Tatár Csilla fia ötéves lesz idén, Kulcsár Edina kisfia 2018-ban született (fotó: SMAG/Nagy Zoltán és Instagram/Tatár Csilla)

2019 őszén pedig, alig 6 nap különbséggel számolt be arról a két magyar híresség, hogy újra várandósak. Hamar kiderült, hogy Kulcsár Edina, illetve Tatár Csilla második gyermeke is kislány lesz. Különös pillanat volt ennek fényében az, amikor idén januárban a Mondd el Tatár Csillának vendége Kulcsár Edina volt, és a két várandós híresség ült egymással szemben. Akkor még nem sejtettük – vélhetőleg ők sem –, hogy szinte egyszerre adnak életét gyermeküknek. A két hölgy azt is megbeszélte, hogy miközben inspirálja az embert, hogy két kisgyermek mellett minden feladatát, munkáját elássa, azért ez nem kevés logisztikát is igényel. Bár Csilla esetében a két gyermeke között öt év lesz a különbség, Edina gyermekei között alig másfél év lesz. „Tudom, hogy az elején lesznek nehézségek” – mondta Edina, aki mindkét terhessége alatt nagyon tudatosan kapcsolt még  nagyobb fokozatra a munkában. „Tudatosan készülök arra, hogy mondjuk 35 éves koromig megteremtsek egy olyan bevételi forrást, hogy nem kell érte már ennyit güriznem és dolgoznom, hanem otthon lehetek, vagy többet lehetek otthon a gyermekeimmel.”

Ám sok kismamához hasonlóan ez a várandósság a koronavírus miatt nekik sem volt aggódástól mentes. Edina több Instagram-posztban árulta el érzéseit a szülése előtti hetekben. „Életem egyik legszebb napja kellene hogy legyen a második gyermekünk születése, de szerintem teljesen más lesz az a mostani öröm, mint Medoxnál. Nehéz lesz elvonatkoztatni attól, ami a világban zajlik” – írta még a szülése előtt. Hozzá hasonlóan Tatár Csillánál is voltak olyan pillanatok, amikor kiírta magából a sok kétségét, a bizonytalanság okozta feszültséget. Nem azért tették, hogy panaszkodjanak, hiszen írásukkal megannyi kismamának üzenetek: nincsenek egyedül. „Mondjuk, hogy nem így képzeltem én sem… Most már hetente vannak vizsgálatok, ahová menni kell, gumikesztyűben, szájmaszkban, fertőtlenítőillatban… Eddig elég nehezen viseltem, ha valami nem tervszerűen alakult, mindent mindig jó előre megszerveztem, elterveztem és kézben tartottam… most is volt konkrét terv, például, hogy második babánál sokkal lazább leszek, nem parázom feleslegesen, jó előre berendezem a babaszobát, beszerzem a babakocsit, a finisben pedig csak pakolgatok, rendezgetek, lenyugszom, felkészülök… De hirtelen huszadrangú lett minden és most először – csakúgy, mint a több ezer várandós kismama itthon – csak sodródunk és arra gondolunk, hogy tök mindegy, hogy üres még a babaszoba (késik a szállítás), nincs még babakocsi (késik a szállítás), nem tudjuk lehet-e apás szülés (senki sem tudja még), hogy jutunk el a kórházba…”

Aztán beköszöntött az április, és először Kulcsár Edina számolt be az örömhírről, hogy életet adott kislányának, aki a Nina nevet kapta. Boldogságát április 21-én osztotta meg.

Április 22-én pedig Tatár Csilla közölt egy friss fotót, karjában második gyermekével, aki a Mimi Elza nevet kapta szüleitől. A posztból az is kiderül, hogy Mimi április 20-án született. „Gratulálok! Majdnem sikerült az egy napon szülés! Sok egészséget és boldogságot!” – írta Edina Csilla fotója alá. „Én is gratulálok Nektek! Szia Nina! Aludj sokat éjszaka. És mondd meg Miminek, hogy Ő is!” – válaszolt Csilla.

A két kismamának és gyermekeiknek is nagyon sok örömöt és jó egészséget kívánunk!

Hírességek, akik most várandósak!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top