Sztárok

Szilágyi István fia tagadja édesapja megölését

Nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen Szilágyi István színész fia.
szilágyi istván

Megtagadta a vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során a színművész fia – közölte a 24.hu érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Szilágyi István megölésével kapcsolatos nyomozásról.

A lap értesülései szerint Sz. Péter panasszal is élt a gyanúsítás ellen, azaz tagadja, hogy ő végzett volna az édesapjával. A 24.hu úgy tudja, hogy a 49 éves férfit a gyilkosság után bevitték a pszichiátriára, de mivel javult az állapota, a nyomozók ki tudták hallgatni.

A Fővárosi Főügyészség közben indítványozta, hogy a bíróság rendelje el Sz. Péter előzetes letartóztatását. Az ügyészség közleménye szerint „egy 49 éves férfi 2020. május 3-án, a reggeli órákban, a XVII. kerületi otthonában test szerte – részben egy kalapáccsal – bántalmazta az édesapját, az országosan ismert színművészt, aki emiatt életét vesztette”.

Az előzetes letartóztatásról a bíró várhatóan kedden dönt.

(Kiemelt kép: Smagpictures.com)

Eddigi fejlemények Szilágyi István megölésének ügyében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top