Sztárok

Made in karantén: mindenki megkönnyezte a falusi Supermant

Ismét kiosztottak egymilliót.
Sztarenki Dóri sírva vonult ki a Made in karantén felvételéről

Nagyon remélem, hogy te nyered az egymilliót” – hangzott el már a Made in karantén című műsor szombati adásának felénél, amikor az egyik jelentkező előadta kaszkadőrprodukcióját.

A kőművesként dolgozó, szerény férfi őrült ügyességgel szállt ki-be a mozgó autóból és gurult át a tetején. Egyes edzésmódszereihez kisfia segítségét is igénybe veszi – folyamatosan dolgozik azon, hogy formában maradjon a karantén idején is. Bár választott hobbijában még amatőr, nem titkolta, hogy érdekelné a kaszkadőrpálya, a zsűri szerint pedig minden tehetsége meg is van hozzá.

ByeAlex még el is érzékenyült, mert eszébe jutott szintén kőműves édesapja. Mint elmondta, apukája annak idején fáradtan esett haza a munkából, nem lett volna képes ilyen aktivitásokra.

„A kisfiad számára most te vagy a Superman” – mondta Gáspár Laci és hozzátette: az ilyen produkciókért jött létre ez a műsor. Többen megkönnyezték a beszélgetést, leginkább maga az előadó érzékenyült el…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top