Sztárok

Meghatottan emlékeznek Czibók Lászlóra az Éjjel-Nappal Budapestes barátai, Joe és Barbi

Szomorúan idézték fel emlékeiket az 53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Czibók Lászlóval kapcsolatban a minden hétköznap este 21:30-tól az RTLII-n látható Éjjel-Nappal Budapest című sorozat sztárjai, Joe és Barbi.

Kedden éjjel derült ki, hogy meghalt Czibók László, akinek a felgyógyulásáért sokan imádkoztak, miután a barátnője múlt héten a közösségi oldalon beszámolt az ÉNB sztár agyvérzéséről. A testépítőként és vloggerként is ismert László 2015-ben szerepelt az egyik legnépszerűbb hazai napi sorozatban, és barátokat is szerzett a fogatás során.

„Kicsit féltem tőle, mikor először megláttam, de a zord külső egy hihetetlenül jó lelkű, kedves, illedelmes jó humorú embert takart. Teljesen más volt, mint amit az ember a külseje alapján gondolt” – kezdte könnyeivel küszködve Csákány Mónika, vagyis ÉNB Barbi.

ÉNB Joe és ÉNB Miki, azaz Czibók László jó viszonyban voltak
Megnézem
Összes kép (3)

„Szerettem vele együtt forgatni, sokat vicceltünk együtt, nagyon figyelmes volt, még tavaly is küldött üzenetet a születésnapomra. Megdöbbentett ami vele történt” – tette hozzá a szőke szépség.

„Az első forgatási naptól kezdve szimpatikusak voltunk egymásnak. Korban is közel álltunk egymáshoz, de leginkább a sport szeretete kötött össze bennünket. Igaz ő testépítő volt, én pedig küzdősportos. Tiszteltük egymást és összebarátkoztunk. Jó volt vele forgatni, nagyon sokat nevettünk. Ugyan csak körülbelül egy évet dolgozott velünk, de utána is évekig tartottuk a kapcsolatot, szinte nem is tudom elhinni, hogy ez történt vele” – mondta szomorúan Joe. 

ÉNB Joe meghatottan emlékezett meg Czibók Lászlóról a Reggeliben

ÉNB Joe meghatottan emlékezett meg Czibók Lászlóról a Reggeliben

A Reggeli mai adásában Barbi és Joe, és ott is elmondták, hogy felfoghatatlan veszteség érte őket. Czibók halálának okáról is szó esett, ahogy a sok edzésről és az egykori ÉNB sztárt ért stresszről is beszélt Joe, aki szerint az alapbetegése mellett ezek a tényezők is közrejátszhattak a barátja hirtelen halálában. 

Czibók László megemlékezéséről is mesélt Joe és Barbi: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top