nlc.hu
Sztárok

Klapka György többeket is lehúzott

Klapka György állítólag több embert is megkárosított – volt, akinek milliókkal tartozott az üzletember

Egy kecskeméti vállalkozó családnak egy ház árával maradt adós az Aranyember.

A táncosból lett üzletember halála után három évvel kiderülni látszik, Klapka György időnként kihasználta üzlettársai jóhiszeműségét – írja a Blikk.

Klapka György

Több fiatal vállalkozó is hiába várta a neki járó pénzt Klapka Györgytől – MTI Fotó: Földi Imre

Ifjabb L. Kálmán elárulta a bulvárlapnak, hogy Klapka György 25 éve őket is átejtette, sőt adós maradt nekik egy ház árával. „Hatalmas, vajszínű Mercedesszel érkezett. Emlékszem, előadta magát, mint valami géniusz. (…) Megnézte a töltő- és csomagológépeket, édesapámmal pedig megegyezett a munkadíjban. Elszállította az árut, de nem nagyon fizetett. Amikor már másfél millió forinttal tartozott. (…) Apám sokszor kérte a pénzét Klapkától. Végül félmilliót megadott” – mesélte a kecskeméti vállalkozó fia.

Az Aranyember halála után amúgy többen is jelentkeztek az örökösöknél kártérítésért.

Olvass még Klapka György örökségéről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése