nlc.hu
Sztárok

Akkor és most fotók Mága Jenniferről

Mága Jennifer gyönyörű, ahogy modellt állt – már kiskorától megszokta a figyelmet

Mága Zoltán 24 éves lánya nem csak tehetséges, hanem szép is. Jennifer

Mága Zoltán örül annak, hogy két nagyobbik gyerekének már sikerült átadnia a zene szeretetét. Mága Jennifer januárban ünnepelte a 24. születésnapját és öt éve nagyszabású műsorai vannak, két éve egy Los Angeles-i producerrel is dolgozott a lemezén, tíz évvel fiatalabb öccse, Mága Zoli hegedűművészként bizonyít, és bár még nagyon fiatal, már évek óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének hallgatója és közben kijárta az általános iskolát. A legfiatalabb Mága, Elisabeth idén februárban volt kétéves

“Ma van a házassági évfordulónk. Túl egy negyed századon és ma is boldogan együtt. Köszönet a drága feleségemnek, Aninak az elmúlt 26 évért, a három csodálatos, gyönyörű gyermekünkért. Remélem, még legalább kétszer ennyit tölthetek veled! Kívánom mindenkinek, hogy olyan harmonikus, boldog évtizedeket tölthessenek szeretteik körében, ami nekem megadatott! Isten áldja Önöket, vigyázzanak” – írta a hegedűművész márciusban a közösségi oldalán megjelent családi fotó mellé-

Mága Zoltán és a családja

Mága Zoltán a feleségével, Annamarival és a három gyerekükkel közös fotót osztott meg. Jennifer, Zoli és Elisabeth is nagyon muzikális gyerekek (Fotó: Mága Zoltán/Instagram)

Ahogy korábban a hegedűművész mesélte, a gyerekeit nem kellett noszogatni, maguktól is nagyon muzikálisak voltak már egészen kicsi koruktól, és Mága nagyon büszke arra, amit Jennifer és Zoli elértek. A család nagyon összetartó és mindenben támogatják egymást.

Mága Jennifer gyakorlatilag reflektorfényben nőtt fel a híres apja mellett: 

Mága Zoltán és Mága Jennifer hegedülnek 2006-ban
Megnézem
Összes kép (6)

A színpadon magabiztosan mozog az énkesnő, akiről nemrégiben mesés képek készültek, ezeken Jennifer már úgy pózol, mint egy modell. 

Híres apa-híres lánya párosból még mondunk néhányat: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top