nlc.hu
Sztárok

A Cápák között cápáinak élete

Izgalmas élete van a Cápák között Cápáinak – most összeszedtünk néhány történetet

Melyik befektető örülne neki, ha a lányai is vállalkozók lennének? Melyik cápa foglalkozott használtruhákkal korábban, és ki az, aki mindent tud a mangalicákról? Megnéztük, hogy mire keresnek a legtöbben a Cápák között műsor befektetőivel kapcsolatban!

Valamire nagyon ráérzett az RTL a Cápák között műsorával, mert olyanokat is sikerült leültetniük vele a tévé elé, akik élből elutasítják már a hagyományos tévézést, helyette maximum, valamilyen sorozatot néznek különböző felületeken. A Cápák között úgy szórakoztató és izgalmas, hogy közben nem üvölt egy műsorvezető a színpadon, nem visít a celeb, hogy meg kell ennie egy szöcskét, és nem kell 120 percen át bámulni a képernyőt azért, hogy kiderüljön, melyik híresség izzad a maszk mögött. A Cápák között kicsit edukál is, amennyire persze ezt, egy kereskedelmi televíziós platform engedi. Én simán kíváncsi lennék még egy spin-offra is, amiből kiderül, hogyan dolgoznak együtt a cápák és lelkes, kezdő vállalkozók, hol tartanak a beruházások, min bukhatnak meg a dolgok, és hol garantált a siker. A keresésekből kiindulva pedig a Cápák között nagyon is sokakat érdekelnek. Jöjjenek a legérdekesebbek.

Amire a legtöbben keresnek: Cápák között cápák         

Az amerikai Shark Tank magyar változata, vagyis a Cápák között, eddig két évadot élt meg. Az első évada Cápai voltak: Apró Anna, Balogh Levente, Balogh Péter, Fehér Gyula és Moldován András. A második szériában annyi változás történt, hogy Apró Anna ment, míg a Tomandiet tulajdonosa, Tomán Szabina csatlakozott a csapathoz.

A Cápák között befektetői

A Cápák: Fehér Gyula, Balogh Levente, Balogh Péter, Moldován András és Tomán Szabina (Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

Amire a legtöbben keresnek: Cápák között Levente

Két cápa van, akiknek nevére nem csak külön, de a műsorhoz kapcsolódóan is rákeresnek az emberek. Az egyikük Balogh Levente. Akkor most jöjjön néhány érdekesség vele kapcsolatban!

Vajon borítékolható volt, hogy beszívja az üzleti élet? Közel sem, hiszen sokáig a sport tette ki az életét, a Budapesti Honvéd profi, 18-szoros kupagyőztes cselgáncsozója volt. Miután végzett a főiskolán, csatlakozott édesapja élelmiszergyártó cégéhez a Vitapress Vállalathoz. Mindez a 90-es évek elején történt. A különböző ételaromákkal foglalkozó cég hamar nagy siker lett a rendszerváltás utáni időszakban.

Apámmal abban egyeztünk meg, hogy minden eladott tíz milliliteres ampulla után kapok egy forintot. Három hónap alatt 15 millióm jött össze. Ez 1992-ben volt”– idézte fel a sikersztori kezdetét a Forbes magazinnak Balogh Levente, aki ha kellett targoncát vezetett, ha arra volt szükség raktárosnak állt, vagy beparkolt a kamionokkal. 2003-ban aztán megvette édesapjától az ásványvíz üzletágat. Hosszú évek óta az ásványvíztermelésre fókuszál, a Szentkirályvíz  2004-ben elnyerte szénsavmentes kategóriában a világ legjobb ásványvizének járó Aqua-Eauscar-díjat. Ma már a PepsiCo üdítők és élelmiszertermékek kizárólagos forgalmazási joga is nála van Magyarországon. Leventét az édesapja arra tanította, hogy az élelmiszeriparba kell befektetni, mert enni és inni mindig fognak az emberek.

Balogh Levente cselgáncsozik

Balogh Levente fiatalon (Fotó: smagpictures.com)

„Ő ezt a saját életében megtapasztalta, nem gondoltam, hogy én is meg fogom, de igaza lett”- mondta a Forbes interjúban, utalva a koronavírus-járványra.

Hogy hogyan kapcsol ki egy egykori cselgáncsozó, aki állandó figyelemmel fürkészi a gazdasági életet? A Best magazin 2019-es számából kiderült, hogy Balogh minden vasárnap kimegy Kecskeméthez közeli tanyájára. Itt hódította meg feleségét, Brigit is. Fontosnak tartja a gyerekek és a pályakezdők támogatását. „Mindenki eredendően jó, és ha segítünk, hogy olyan környezetben nőjenek fel, ahol boldog, kiegyensúlyozott, határozott életcélt megfogalmazó emberek lehetnek, akkor ez egy jó világ lesz”- magyarázta a hetilapnak.

Balogh Levente feleségével a tanyán

Balogh Levente feleségével a tanyán (Fotó: smagpictures.com)

Amire a legtöbben keresnek: Cápák között András

Van nekem egy kedvenc hentesem a Lehel piacon, akivel hosszan tudunk beszélgetni a mangalicákról. Mondjuk ez nem véletlen, apám hentes volt, szóval a téma egyáltalán nem áll tőlem távol. Vélhetőleg ez, vagyis a mangalica lenne a közös témánk a Cápák között egy másik üzletemberével, Moldován Andrással is, ha találkoznánk. Hogy miért? Mert a korábban újságíróként dolgozó Moldován, miután maga mögött hagyta a klaviatúrát, mangalicatenyésztésbe kezdett. Persze nem azonnal, a 90-es években sok dologba belefogott, így voltak éttermei, foglalkozott használtruhával, nyitott ékszerüzletet is és volt brókerház tulajdonos is.

Moldován András

Moldován András (Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

„Azt hittem, hogy ezután már nyugdíjas leszek, Marci fiammal sportolhatok, de beleszerettem a disznókba”- monda a májusi Forbes magazinban. Volt olyan időszak, amikor ő büszkélkedhetett a legtöbb mangalicakocával az országban, majd amikor 2011-ben a mangalicaárak bezuhantok a sikersztori is lecsengett. De a Cápa nem mondott le a disznókról, hagyományos sertéstelepein ma már 110 ezer állatot számlál. 23 éves fia pedig már az üzlettársa a Jack’s Burger étteremláncnál.

Azért ő is kikapcsolódik, néha. Állítólag igencsak szeret főzni, igazi ínyenc, de ezt valamiért feltételezi is róla az ember. Fogathajtás és a lovaglás sem áll távol tőle.

Amire a legtöbben keresnek: Cápák között – Fehér Gyula Ustream története

2007-ben indul a Ustream magyar startup vállalkozás, amely mögött a magyar webfejlesztő, Fehér Gyula, valamint két amerikai veterán, Brad Hunstable és John Ham állt. A korábban jogásznak készülő IT szakember cége hamar sikeres lett, és világ első számú élő videóstreaming szolgáltatójává vált. 2016-ban aztán az alapítók eladták a céget az amerikai IBM-nek. Fehér még három évig dolgozott az IBM-nek, vezetőként, majd elköszönt.  Szereplése a Cápák közöttben nagyon is érthető, hiszen 2013-ban alapítója volt a Bridge Budapestnek, amely szervezet célja, hogy tudásátadással, ötletekkel sikeressé és versenyképessé tegye a magyar vállalkozásokat a világpiacon.

Fehér Gyula, a Ustream, Inc. társalapítója, 2012-ben a Graphisoft Parkban (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Fehér Gyula, a Ustream, Inc. társalapítója, 2012-ben a Graphisoft Parkban (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Amire a legtöbben keresnek: Cápák között – Fehér Gyula kutyája

2013-ban, akkor még a Ustream élén álló Fehér Gyula arról beszélt, mennyire fontosnak tartja, hogy az emberek olyan irodába érkezzenek be dolgozni, ahol van kerékpártároló és zuhanyzó is, és ahol megfelelő odafigyeléssel a kutyát is bevihetik magukkal. Az pedig már a Cápák között első évadából derült ki, hogy neki is van kutyája.

Amire a legtöbben keresnek: Cápák között – Balogh Péter felesége

És meg is érkeztünk a cápák magánéletéhez. Az NNG alapítója háromgyerekes apuka, aki együtt dolgozik a feleségével.

„Majával még az egyetemen voltunk egy szerelmespár, majd kimaradt húsz év, mindketten jártuk saját utunkat. A Facebook hozott össze minket újra, azóta megszületett a közös lányunk, Panni, valamint össze is házasodtunk…Négy éve együtt határoztuk el azt is, hogy kilépünk munkahelyeinkről és nyugdíjba vonulunk. Ebből nőtt ki közös befektetőcégünk, a Baconsult, majd egyik saját startupunk, a DreamJo.bs is. Bár már házasok vagyunk, mi még mindig szeretjük egymást, imádunk együtt lenni…Sem az üzletben, sem a magánéletben nem tartom magam szigorúnak. A lányaimat nagyon liberálisan neveljük, ennek minden előnyével és hátrányával. Nagyon örülnék, ha vállalkozók lennének”– magyarázta korábban Balogh Péter.

Amire a legtöbben keresnek: Cápák között – Tomán Szabina életrajz

Tomán Szabina a második évadban csatlakozott a Cápák között stábjához. Az egykori modell, ma már sikeres üzletasszony, és két gyermek édesanyja. Árpa Attilával közös lánya, Amira már tizenhárom éves. Második házasságából született gyermeke Szofi, januárban volt kétéves. „Zászlóvivője vagyok annak, hogy egy nő lehet egyszerre családanya és sikeres vállalkozó” – mondta alig néhány napja Tomán Szabina nekünk, akivel az interjút itt tudjátok elolvasni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MI❤️#happy #boldognovagyok #love #hello #tomandiet #tomaszabina @szinisuper❣️

Szabina Tomán (@tomanszabina) által megosztott bejegyzés,

Mizu, RTL?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top