nlc.hu
Sztárok

Németh Kristóf 15 kilót hízott

15 kilót szedett fel Németh Kristóf

Már adja le a kilókat, de míg Leventét várták, kikerekedett. Németh Kristóf arról is mesélt, hogy szeretnének még egy gyermeket.

Előfordul ám, hogy a kismamákkal együtt hízik az apuka is, és ahogy a Bors a szombati lapszámában írja, Németh Kristóf nem volt rest, amolyan együttérzésből görgette fel a kilókat magára a párjával, sőt: míg Leventét várták, ő egyenesen 15, míg kedvese csak 12 kilót szedett fel.

2017-es kép / MTI Fotó: Komka Péter

A lapnak el is mondta, hogy sajnos csak Zitának sikerült vigyázni a kilókkal a terhesség során. “Szolidarítottam az én drága nejemmel, amíg várta a mi Leventénket. Zita szinte rögtön visszanyerte az alakját a szülés után, míg nekem vissza kellett mennem a konditerembe formába hozni magam. Lassan, de biztosan csúsznak le a kilók, bár ebben a karantén nem segített túl sokat, mikor hónapokig a négy fal között voltunk a gyerekekkel. Jönnek az új feladatok, a forgatások is, úgyhogy vissza kell nyernem a megszokott alakomat” – magyarázta a Szomszédok egykori bonvivánja. Németh Kristóf azt is elmondta a lapnak, hogy most hét hónapos kisfia várásával kapcsolatban mi volt a legfontosabb számára abban az időszakban.

“Volt már tapasztalatom ebben Lóci fiam születésénél. Amit megtanultam, hogy nyugalmat kell árasztani a kedvesünknek a terhesség alatt, hiszen ő kilenc hónapig minden percben a gyerekünkért létezett. Csodálatos érzés, hogy a kapcsolatunkat nemhogy nem sínylette meg a terhesség, hanem még közelebb hozott minket egymáshoz.” – A Fórum Színház feje hozzátette, hogy nagyfia, Lóci szeretne még egy kistestvért.

Fogyás az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top