nlc.hu
Sztárok

Sophia Loren 86 évesen is igazi díva

Igazi ikon, akinek a menye ráadásul magyar: 86 éves Sophia Loren

Sophia Loren 86 évesen is született díva, akinek a lábai előtt a mai napig ott hever - minden túlzás nélkül - az egész világ.

Sophia Loren, az olasz díva úgy lett az egyik első modern szexszimbólum, hogy közben színészi és énekesnői tehetségét sem kérdőjelezte meg senki, és a magánélete is tökéletes, hiszen 50 évig, a férfi haláláig boldog szerelemben élt id. Carlo Pontival, és született két fia, majd négy unokája is.

„Egy anya sosincs teljesen egyedül fejben. Neki kétszer kell gondolkodnia: egyszer a maga, egyszer pedig a gyereke nevében” – nyilatkozta korábban Sophia Loren az anyaságról.

Sophia Loren fiaival

Edoardo Ponti, Sophia Loren és Carlo Ponti Jr 2014-ben. Fotó: getty

Sophia Loren és Magyarország

Sophia Loren fia, Carlo Ponti Jr., bár nem lépett édesanyja nyomdokaiba, mégis komoly nemzetközi hírnevet tudhat magáénak a komolyzene világában, világszerte elismert karmester.

Sophia Loren fia egyébként más szálon is kötődik Magyarországhoz, felesége ugyanis Mészáros Andrea hegedűművész. A párnak két gyermeke van, kisfiuk 2007-ben, lányuk pedig 2012-ben jött világra. A magyar művésznő egy korábbi interjúban elmondta, Sophia Loren imádja unokáit. Sophia nagymamának és anyósnak is nagyszerű, tiszteletben tartja az önállóságunkat, nem szól bele, hogyan szervezzük az életünket” – mondta korábban Mészáros Andrea.

Sophia Loren magyar menyével

Sophia Loren fiaival és menyeivel, kék ruhában Mészáros Andrea.
Fotó: getty/Victor Chavez/WireImage)

Sophia Loren és a hibátlan alak

Ráadásul még mindig olyan formában van, amiért sokan odaadnák a fél karjukat már feleennyi idősen is.

„Rengeteg salátát eszem, egy kis húst, és némi gyümölcsöt, ez minden. De azért az édességet is szeretem” – osztotta meg a “nagy titkot” az olasz díva.

Sophia Loren alakja hibátlan

Sophia Loren 2019 októberében. Fotó: profimedia

Olvass még több cikket Sophia Lorenről az nlc.-n:

(Nyitó kép: profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top