nlc.hu
Sztárok

Clemmie Hambro is ott volt Epstein pedofil szigetén

Diana hercegnő egykori koszorúslánya is ott volt Epstein pedofil szigetén

Clemmie Hambro ötévesen volt koszorúslány Diana hercegnő esküvőjén. Sok évvel később pedig Epstein meghívására érkezett a sokat emlegetett pedofil szigetre. Nem ő az egyetlen. Van olyan arisztokrata, akinek a neve 32 alkalommal került bele a Lolita Express utaslistájába.

A Daily Mail számolt be Clemmie Hambro esetéről, aki egykor azért lett híres, mert koszorúslány volt Diana és Károly esküvőjén. Később aztán, ahogyan az cikkből kiderül, kétszer is elutazott  a börtönben elhunyt Jeffrey Epstein pedofil szigetére. Az eset úgy derült ki, hogy a bűnrészességgel vádolt Ghislaine Maxwell ügye kapcsán, a bíróság kiadta az utazási naplókat. A repülőgép utaslistáin pedig kétszer is szerepelt Clemmie Hambro neve. Clemmie, aki Winston Churchill dédunokája, azt mondta, hogy ő maga nem szenvedett el semmilyen erőszakot, ezeken az utazásokon, és nem is volt tanúja hasonlónak, azonban azoknak a nőknek, akiket meggyaláztak, teljes szívéből kíván mielőbbi felépülést és azt, hogy az ügyben kiderüljön az igazság. 

Clemmie Hambro Diana és Károly esküvőjén

Clemmie Hambro Diana és Károly esküvőjén 1981-ben (fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Az asszony már 44 éves, házas és egy kislány édesanyja. A bizonyítékok alapján 1999-ben járt Epstein birtokain, akkor volt 23 esztendős, és egy New Yorkban található aukciósház munkatársaként dolgozott. Hambro szerint a két utazásból az egyik munkaút volt, mivel Epstein abban kérte az ő, és kolléganője segítségét, hogy milyen műtárgyakkal rendezze be a birtokát. A másik alkalommal az üzletember személyes meghívására érkezett a Little St James szigetre. “Nem ismertem ott senkit. Nem igazán éreztem jól magam, és soha nem mentem vissza. A szívem megszakad az ügyben érintett összes túlélő miatt, most, hogy tudom, mi történt azon a szigeten…Fiatal voltam, és naiv. Nem tudom, hogy mi zajlott ott”- olvasható a Hambro által kiadott közleményben. Ugyanakkor a nő elérhetősége és neve szerepelt, az Epstein ügyben korábban már bemutatott “kis fekete könyvben is”. 

A 44 éves Clemmie Hambro

Clemmie Hambro 2016-ban. (fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images for Chanel)

Clemmie Hambro 1981 júniusában volt koszorúslány Diana hercegnő és Károly herceg esküvőjén. Ő volt a legfiatalabb koszorúslány, alig ötévesen tipegett végig a Szent Pál-székesegyházban Diana mögött.

Az ügyben több brit nő neve is nyilvánosságra került az elmúlt napokban. Van köztük egy arisztokrata feleség is, aki 1998 és 2000 között 32 alkalommal repült Epstein Lolita Expressnek elkeresztelt járatán.

Clemmie Hambro és Diana hercegnő

Diana hercegnő az ölében viszi Clemmie Hambrot az esküvő után. (fotó: Profimedia)

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, II. Erzsébet királynő harmadik gyermeke, András herceg is érintett az Epstein botrányban.  Júliusban adtunk hírt róla, hogy András yorki herceg azután kerülhetett a hatóságok látókörébe, hogy letartóztatták a gyermekprostitúcióval vádolt Jeffrey Epstein volt barátnőjét, Ghislaine Maxwellt. A herceg – akinek állítólagos áldozata tavaly már vallott – Epsteinnel és a nővel is jó barátságot ápolt.

Az áldozatok egy részét képviselő ügyvéd szerint a herceg több lehet egyszerű tanúnál. “András herceg a milliárdos több birtokán is vendégeskedett, Maxwellnek is jó barátja volt. Sokat tudhat arról, mi történt azokkal a fiatal lányokkal, akik megfordultak ezeken a helyeken. Fontos tanú lehet, de szerintem nem tanúként, hanem gyanúsítottként hallgathatják ki” – nyilatkozta.

Ghislaine Maxwellt jelenleg minden ellene felhozott vádat tagad. nem tűnik úgy, hogy vádalkut kötne, vagy beszélni kezdene.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top