nlc.hu
Sztárok

Megszólalt Pécsi Ildikó unokája, Szűcs Csaba

Megszólalt Pécsi Ildikó unokája, Szűcs Csaba: “Újrakezdeni lehet, a megbocsátás kicsit nehezebb kérdés”

Bármi is történt az elmúlt években, családi viszály, perlekedés, Szűcs Csaba most méltóképpen akar megemlékezni a nemrég elhunyt nagypapájáról, Szűcs Lajosról.

Augusztus 5-én százak vettek végső búcsút Szűcs Lajostól. Pécsi Ildikó férje 76 évesen, hosszú betegség után hunyt el, a temetésén természetesen ott volt Csaba is, igaz, kicsit távolabb állva nagymamájától és az őt támogató édesapjától. A búcsúztató végeztével odalépett hozzájuk, hogy együttérzéséről biztosítsa őket. Hiába az évek óta tartó családi viszály, ezt diktálta a szíve, ha másért nem, a nagypapa emléke miatt.

„21 éves vagyok, gyerek voltam, amikor a szüleim elváltak, és a családban elindult a háborúskodás. Eleinte meg kíméltek tőle, amikor pedig nagyobb lettem, saját elhatározásomból szálltam ki belőle. Ezért sem tudok, és nem is akarok, hozzászólni mindahhoz, ami az elmúlt tíz évben az újságokban megjelent rólunk, rólam. Ugyanez vonatkozik a temetésre is” – mesélte Csaba, akit a Best magazin idéz. 

Pécsi Ildikó és az unokája, ifj. Szűcs Csaba

Pécsi Ildikó unokája, ifj. Szűcs Csaba korábban egyszer mesélt a családi viszályról

„Hogy mi az igazság, azt csak én és a nagyszüleim tudhatjuk. Most, papa halála kapcsán kizárólag a saját     érzéseimről, a hozzá fűződő emlékeimről szeretnék mesélni. Kezdjük a búcsúztatóval és a temetéssel. Nagyon szép visszaemlékezéseket hallottam Papáról. Ezekből kiderült, amit én is pontosan tudtam. Nem csupán fantasztikus sportoló volt, hanem tiszta, őszinte, igaz ember, ami manapság óriási ritkaság. Tiszteltem és felnéztem rá, ezért az elmúlt évek családi viszályai ellenére sem fordult meg a fejemben, hogy a temetés végén ne menjek oda Mamához és apámhoz. Ők egymásba kapaszkodva álltak, én kicsit távolabb. Kegyetlenül sok teherrel, feszültséggel jár egy férj, apa és nagyapa elvesztése. Most nekik a legnehezebb. Ha tudok, szívesen állnék kicsit mellettük, támogatni őket.”

Hogy lesz-e folytatása a temetői talál-kozásnak? „Nem zárkózom el tőle, lehet, hogy igen. Újrakezdeni lehet, a megbocsátás kicsit nehezebb kérdés.”

A Best magazinból kiderült, hogy Csba el tudott búcsúzni a nagypapájától, akiről hosszasan mesélt. 

Pécsi Ildikó unokájáról, Szűcs Csabáról korábbi cikkeink: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top