Sztárok

A társadalom szélén tengődő emberek hangja – Charles Bukowski

Az amerikai költőóriás elképesztő élete.

Obszcén, szókimondó a megalkuvást hírből sem ismerő figura volt. Vulgáris nyelvezete miatt egy alkalmat kivéve sosem kapott irodalmi díjat. Majdnem 50 éves volt, mikor csak az írásból meg tudott élni. Mégis 5300 verset és mintegy 60 könyvet publikált élete végéig. Henrich Karl Bukowski 1920. augusztus 16-án született a németországi Andernachban.

Apja katona volt az első világháború alatt, így találkozott anyjával. Miután megszületett szerelmük gyümölcse, aztán átköltöztek az Egyesült Államokba. A kicsi Charlest sokszor elverte apja, minden apróságért. S ha mindez nem lett volna elég, pattanásos arcáért sokat csúfolták osztálytársai is. Egyetlen barátja volt csak, akivel tinikén felfedezte az alkohol bódító örömét.

Másik támasza és kiútja az apja általi terrorból, az írás lett. Ez azonban annyira nem tetszett szülőjének, hogy mikor megtalálta fia írásait elüldözte azt otthonról. Pedig Charles beiratkozott az egyetemre, hogy újságírást és angol irodalmat hallgasson. De két év után abbahagyta, igaz, jött a második világháború, amiben ő egyáltalán nem akart részt venni.

Ha érdekel a folytatás, ide kattints!

Kiemelt kép: Ulf Andersen/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése