nlc.hu
Sztárok

Robert Pattinson-féle Batman előzetese

Megérkezett a Robert Pattinson-féle Batman első előzetese

A rajongóknak már nem kell tovább várniuk: a DC bemutatta legújabb Batman-filmjük első hivatalos előzetesét Robert Pattinsonnal a főszerepben.
Robert Pattinson, a legújabb Batman

Arról már régóta pletykáltak, hogy augusztusban fogják bemutatni Matt Reeves rendező legújabb feldolgozású Batman filmjének előzetesét: a nagy esemény most augusztus végén meg is történt. Azt már, – szintén hosszas találgatások után -, tavaly óta lehetett tudni, hogy ezúttal a Twillight-filmekkel berobbant Robert Pattinson lesz a legújabb köpenyes, sötétben bujkáló szuperhős –írja a LADBible

Pattinson maga jó ideje érdeklődött a szerep iránt, miután meghallotta, hogy az új forgatókönyv főhőse Batman, azaz Bruce Wayne egy fiatalabb verziója lesz. Azóta a forgatókönyvírók elárulták, az új Batman film által most minden eddiginél behatóbban betekinthetünk Batman lelki világába, aki valójában egy erősen traumatizált figura.

Ha minden jól megy, a tervek szerint 2021 októberében mutatják be a legújabb Batman filmet, amelynek forgatását egy időre fel kellett függeszteni a koronavírus miatt, ám a munkálatokat idén szeptemberben folytatják.

Ez pedig az említett trailer, benne Robert Pattinsonnal, mint Batman

Közben a szuperhős addig is akcióban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top