nlc.hu
Sztárok

Horváth Boldi 10 kilót fogyott

Horváth Boldi belefogyott a Sztárban Sztárba – 10 kilót adott le a Kelemen Kabátban énekese

Horváth Boldinak nem tetszett, amit a mérleg mutatott.

Horváth Boldi szó szerint berobbant a Sztárban Sztár színpadára – Szikora Robi nótáját adta elő, és a zsűri pontozása, valamint a közönség lelkesedése alapján elég jól sikerült a produkció. A következő adásban Cher karakterét alakítja majd, amihez egy kicsit karcsúbb testfelépítésre van szüksége. Bár nem konkrétan emiatt, de a műsor előtt kezdett el diétázni, és hamar le is ment róla 10 kiló, bár azt mondja, még fogynia kell a végső cél eléréséig. 

„109 kilót mutatott a mérleg, ami nem tetszett. A cukor és a szénhidrát teljesen eltűnt az étrendemből, és már 10 kiló le is csúszott. Itt azonban nem állok meg: 95 kiló környéke lenne az ideális. Nem kezdtem el ész nélkül edzeni: gyógytornaszerű gyakorlatokkal mozgatom át az iz­maimat, hogy ké­sőbb a komolyabb edzéseket is bírjam, és emellett teniszezem is” – árulta el a Borsnak Horváth Boldi.

horváth boldi

Horváth Boldi az első adásban (Fotó: TV2)

Még több hír a Sztárban Sztárról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése