nlc.hu
Sztárok

Királyi sírhelyek titkai

Legendák nyomában: eltitkolt, különös királyi sírhelyek, amelyekről több pletyka is kering

Rejtélyes éjszakai látogatók, hatalmas sírkövek, föld alatti kincsek és nyughelyek. Görögországtól Hollandián át az Egyesült Királyságig kerestük a különleges történeteket a királyi sírhelyekről.

Egy elfeledett első család nyughelye

Utazzunk kicsit vissza az időben, egészen az 1760-as évekig. Ekkor került Nagy Britannia és Írország trónjára III. György, aki majdnem hatvan évig uralkodott. Királysága alatt számos fegyveres konfliktusba keverte az országot, irányítása alatt győzedelmeskedtek a brit csapatok Napóleon felett a waterlooi csatában.

Ám, mindeközben a tengerentúlon az amerikai brit gyarmatok egy része sikeres függetlenségi harcot vívott csapatai ellen, és létrejött az Egyesült Államok.

III. György, elődeitől eltérően ezekkel a történelmi eseményekkel szerzett elismerést, és nem pedig a nőügyeivel, ő nem tartott szeretőket. Bár feleségét az esküvő napján látta először, feljegyzések szerint mindig hűséges volt hozzá, összesen tizenöt gyerekük született.

Csakhogy a nagy hűség-történetben volt egy kis bökkenő. 

Sokáig csak pletyka volt, hogy György még csak 15 éves volt, amikor beleszeretett egy nála nyolc évvel idősebb nőbe, akit megszöktetett a férjétől, és titokban összeházasodtak, majd három gyerekük is született. A nőtől soha nem vált el, így vette el a későbbi királynét.

A pletyka beigazolódott, amikor 2000. szeptember 9-én egy különös sírra bukkantak a nyugat-walesi Carmarthenben található Szent Péter plébániatemplomban. A sírhelyre akkor leltek rá, amikor a templomban újraburkolták a padlót, és az oltár előtt az egyik sírkövön a Charlotte Dalton név állt, valamint az 1832-es dátum. Később, 2018-ban pedig a templom melletti sírkertben találtak egy fontos sírhelyet, amelyen a Caroline Dalton név állt. A BBC-nek nyilatkozó történészek szerint a lányok Catherine Augusta gyermekei voltak, akiknek édesanyja nem volt más, mint Hannah Lightfoot, vagyis III. György titkos, első felesége.  Így a lányok a király unokái voltak.

A Carmarthenben található Szent Péter plébániatemplom

A Carmarthenben található Szent Péter plébániatemplom (Fotó: profimedia)

III. György kiemelt figyelmet szentelt a plébániatemplomnak, amelynek értékes orgonát is adományozott. Sokan úgy tartják, hogy a király első házasságának tényét, valamint az abból született gyerekek kilétét igazoló dokumentumokat akkor tüntették el, amikor az idős király mentális állapota megromlott, és elmebetegnek nyilvánították. Ekkor a fia, a híresen pocsék házasságban élő IV. György vette át régensként az uralkodói feladatokat, akinek nem állt érdekében felkutatni (elismerni) apja korábbi kapcsolatából született gyerekeit.

Hol van eltemetve Diana?

Alig néhány napja volt Diana hercegnő halálának évfordulója. Vilmos és Harry herceg édesanyja autóbalesetben hunyt el Párizsban, még 1997-ben. A hercegnő végső nyughelye Londontól több mint 100 kilométerre található, a Spencer család northamptoni Althorp birtokán. Több fotó is kikerült már arról, ahogyan fiai egy kicsi tó közepén lévő szigethez mennek, ahol anyjuk sírja áll. Ebben eddig semmi titokzatos nincs, ám a környékbeliek szerint, a gyászszertartás utáni éjszaka különös forgolódás volt náluk.

A pletykák arról szólnak, hogy Diana nyughelye nem a tónál van

Diana hercegnő sírja, a Spencer család northamptoni Althorp birtokán (Fotó: Profimedia)

A pletykák arról szólnak, hogy Diana nyughelye nem a tónál van, hanem az Althorptól alig ötperces autóútra található Szent Mária-templomban, ahová 1992-ben az édesapját is eltemették. A lakók szerint az éjszaka közepén több autó is megjelent a templomnál, a világítást is felkapcsolták, és egészen kora reggelig jöttek-mentek a fekete autós emberek. Igaz, az elmúlt években egyetlen olyan fotó sem készült arról, hogy Harry vagy Vilmos a Szent Mária-templomból sétálnának ki. De az biztos, hogy néhány kérdés még így is felvetődik. Például az, hogy hogyan vitték Diana acélozott, súlyos koporsóját a pici szigetre? És miért vitték volna egy olyan helyre a holttestét, ahol mindentől távol, egyedül van? 

A leszúrt király sírja

Nagy Sándorról mindenki hallott már, ám édesapjáról, II. Philipposzról – magyarul néhány helyen II. Fülöp –, makedón királyról talán kevesebb történetet ismerünk. Philipposznak hét házasságból hat gyereke született és számos győzelmet aratott a harctéren, köztük az i. e. 338-ban megvívott khairóneiai csatában, amelyben leverte a görögöket.

Miután Philipposz a görög államokat szövetségbe kényszerítette, majd kinevezte magát vezérré, hadjáratot tervezett Kis-Ázsia irányába. Ám ennek élén már nem volt lehetősége megvívni a csatákat, amikor ugyanis ie. 336-ban, egy hatalmas ünnepélyt szerveztek neki, II. Philipposzt leszúrta a saját testőre. Fia, Nagy Sándor tettei mellett Philipposz élete kicsit feledésbe merült. Aztán ötven évvel ezelőtt, a Görögországban található Vergina településen egy különös sírhelyre bukkantak a régészek, majdnem 20 méterrel a föld alatt. Akkor nem állt rendelkezésre olyan technika, mellyel szinte biztosra meg tudták volna mondani, hogy kiknek a földi maradványai fekszenek a sírban, ám 2015-ben már több tanulmányt is kiadták, ami a rejtély megoldása lehet.  

Ötven évvel ezelőtt, a Görögországban található Vergina településen egy különös sírhelyre bukkantak a régészek

II. Fülöp makedón király sírja (Fotó: Wikipedia, Sarah Murray)

Ezek szerint a férfi csontvázon olyan sérülésekre utaló jeleket találtak, amelyek tökéletes alátámasztják II. Philipposz sántaságát és sebesülését, amelyet három évvel a halála előtt szerzett. A körülbelül 45-46 éves korában elhunyt király holttestét az I. sírban, míg 18 éves feleségéét, Kleopátra Eurüdikét és csecsemő gyerekükét – akiket szintén megöltek – a mellette lévő sírban helyeztek el. A régészek úgy gondolják, hogy megtalálták még Nagy Sándor páncélzatának egy részét is, valamint féltestvérének, III. Philiposznak földi maradványait.

A sírban, melynek feltárása hatalmas sikert hozott felfedezőjének, rengeteg kincset is találtak, köztük a hellenisztikus korszakból származó teljes festményeket, gyönyörű ezüst és arany dísztárgyakat és fegyvereket, valamint egy márvány szarkofágot, amely egy arany koporsót tartalmazott csontokkal, ezt tulajdonítják II. Philipposz koporsójának.

Ötven évvel ezelőtt, a Görögországban található Vergina településen egy különös sírhelyre bukkantak a régészek

II. Fülöp arany koporsója (Fotó: Wikipedia, DocWoKav)

A hollandok titka

Nieuwe Kerk, vagyis Újtemplom.

A hollandiai Delftben található református templom, Orániai Vilmos 1584-es halála óta szolgál a holland királyi család elhunyt tagjainak temetkezési helyéül. Talán éppen ezért az emberek számos különös tényt vélnek felfedezni a hellyel kapcsolatban. A templomban található mauzóleumot, királyi kriptát Hendrik és Pieter de Keyser készítette. A kripta pedig zárva van a látogatók, és mindenki más előtt.

Ahhoz ugyanis, hogy megközelítsék az uralkodói család nyughelyét, egy kétezer kilós sírkövet kell elmozdítaniuk, majd le kell menniük egy lépcsőn a kriptához. Utoljára 2004-ben nyitották fel a kriptát nyilvánosan, amikor I. Julianna királynőt és férjét, Bernát herceget eltemették. De itt helyezték örök nyugalomra az azóta a fia javára lemondott I. Beatrix királynő férjét is. Az emberek pedig kíváncsian fürkészték a felvételeket, hiszen igencsak ritka pillanat az, amikor látható a kripta.

Nieuwe Kerk, a holland királyi család kriptája

Nieuwe Kerk, a holland királyi család kriptája (Fotó: Getty Images)

Beatrix királynő amúgy nem engedte ide eltemetni a lavinabalesetben elhunyt fiát. Egyesek szerint azért, mert így annak családja, felesége és gyerekei nem tudnák látogatni a sírt, amikhez a város polgármestere megy le, évente egyszer, hogy ellenőrizze a szükséges karbantartási munkákat. Egyesek viszont úgy vélik, van egy titkos lejárat a kriptához, melyen keresztül a királyi család tagjai lemehetnek szeretteik földi maradványaihoz.

2016-ban egy holland politikus javaslatot nyújtott be, mely alapján elérhetővé kellene tenni a közönség számára, hogy „virtuálisan barangolhassanak” a királyi kriptában. Sajnos, bármennyire is szeretnék, jelenleg elég kicsi az esély arra, hogy a javaslatra a jelenlegi uralkodó, Vilmos Sándor rábólintson.

Szulejmán nyughelye

I. Szulejmán szultán nem ágyban, párnak közt hunyt el, hanem Szigetvár ostroma közben, magyar földön, 1566. szeptember 7-én. 

Halálának helyén síremléket állítottak, ami zarándokhellyé vált, és később különálló településrész lett, Turbék.

Nyolc évvel ezelőtt indítottak nagyszabású régészeti kutatást, hogy feltárják Szulejmán elveszett városát, és végül 2019-ben jelentették be, hogy a sírkomplexum maradványait feltárták. Leginkább politikai okból a szultán halálát több mint 30 napig titokban tartották, a Szultán testét ideiglenesen a hadtéren álló szultáni sátor alá temették. Ez volt Szulejmán első nyughelye. A holttestet 42 nap után kiásták és Szigetvárra vitték, ahol bemutatták azt fiának, II. Szelimnek, apja törvényes örökösének.

Véglegesen pedig decemberben temették el a szultán Isztambulban” – mondta Pap Norbert  történeti földrajz professzor, a PTE tanszékvezető egyetemi tanára a 24.hu-nak. Az máig vitatott, hogy a halála után tartósított szultán vélhetőleg textilbe, üvegekbe csomagolt belső szerveit Törökországba vitték, vagy itt maradtak az első nyughelyen.

Szulejmán sírjának feltárása

Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexuma régészeti feltárásának helyszíne (Fotó: MTI/Sóki Tamás)

Botrányok, szellemek és szépfiúk az udvarban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top