nlc.hu
Sztárok

Bíró Ica 12 milliós tartozása

12 millió forintot követelnek Bíró Icától

Bíró Ica harmadik kilakoltatási kálváriáján van túl, és továbbra sem lélegezhet fel. Korábbi családi házának új tulajdonosa is 12 millió forintot követel tőle, amit az egykori Metal Lady nem szándékozik kifizetni.

Egy héttel ezelőtt harmadszor is kilakoltatatták otthonából a hitelcsapdába került Bíró Icát. Az egykori Metal Lady a tüntetőkkel karöltve kibontotta a közfalat, és megpróbálták megakadályozni a rendőröket és a végrehajtót. Végül Krisztina körúti lakásától nem kellett messzire mennie, a szomszédba költöztette át a tetemes mennyiségű holmiját, a kibontott falon keresztül. 

„Bevallom, a végére kicsit elszédültem, és alig kapok levegőt” – mondta Bíró Ica a Story magazinnak, miután a rendőrök elhagyták a helyszínt. Megviselték a történtek, de örül, hogy barátai ismét a segítségére siettek.

„Úgy érzem, annyi tortúra után, amit az elmúlt években átéltem, újabb óriási igazságtalanság ért. Egyvalami tart csak életben: a hitem, hogy az igazság előbb-utóbb győzni fog” – jegyezte meg. Bíró Ica még mindig nagy bajban van. Trencséni utcai családi házának új tulajdonosa egy évre visszamenőleg havi 1 millió, összesen 12 millió forint bérleti díjat követel tőle, mivel csak egy évvel a 2018-as kilakoltatás után tudta birtokba venni a házat. A Metal Lady ugyanakkor jogtalannak tartja a követelést, nem szándékozik kifizetni az összeget, állítja, hogy törvényes bírósági felfüggesztéssel maradt egykori otthonában. 

Hogy milyen tervei vannak Bíró Icának, arról a legfrissebb Story magazinban olvashattok!

Story magazin címlap

Bíró Ica a Story magazinnak mesélt a harmadik kilakoltatásáról

Olvass még többet Bíró Icáról az nlc.hu-n:

Nyitókép: smagpix / Birton Szabolcs

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése