nlc.hu
Sztárok

Szilágyi István unokája megbocsát

Szilágyi István unokája megbocsát az apjának: „A család a legfontosabb”

Szilágyi István unokája reméli, a körülményekhez képest rendeződnek a dolgok a családjában.

Legalább novemberig börtönben marad Szilágyi István fia, Péter, akit az édesapja megölésével gyanúsítanak. A férfi egyelőre nem mutat megbánást, a családtagjaival nem találkozhat, csak az édesanyja, Jolika néni küld be neki néhanapján egy-egy csomagot az ügyvédjével. A színész unokája, Nándi sem találkozott vele hónapok óta, most viszont azt nyilatkozta a Blikknek, hogy a nagyapja tanításai miatt megpróbál megbocsátani az apjának. 

„Emlékszem, a nagypapa mindig azt mondta, a család a legfontosabb, és az, hogy minden körülmények között összetartsunk. Tudom, hogy szörnyű dolgok történtek a családunkban, de mindig arra gondolok, amit papa tanított. Meg kell bocsátani és a családnak össze kell tartani. Én is így teszek, és remélem, hogy a mama sem felejtette el, ki az igazi családja, kik a rokonai, akik önzetlenül szeretik. Tudom, hogy szeret engem, ahogyan apát is, és minden erejével azon lesz, ahogyan mi is és a család régi barátai is, hogy a lehetőségekhez képest segítsük őt. Hamarosan újra hazalátogatunk, remélem, addig minden rendben lesz” – mondta a lapnak Nándi.

szilágyi nándor

Szilágyi István unokája, Nándi (Fotó: Fókusz)

Ez is érdekelhet: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top