nlc.hu
Sztárok

Csuti és Kulcsár Edina a párkapcsolatukról

Csuti: „Ha ott van a két gyerek, nem tudsz mindig figyelni a párodra”

Kulcsár Edina és Csuti „elszöktek” a Glamour-gálára.

Kulcsár Edina és Szabó András öröme határtalan, hiszen nemrégiben beköltözhettek a családi házukba. A sztárpár rengeteg időt tölt együtt, hiszen egymás mellett vannak az irodáik, egy kocsival járnak, ráadásul most már két közös gyerek is összeköti őket. Azt mondják, mivel még nagyon picik a gyerekek, csak kevés időt tudnak kettesben tölteni, ám a Glamour-gála pont egy jó alkalom volt, hogy kiszakadjanak egy kicsit otthonról.

„Nagyon szeretjük őket természetesen, de mi a korábbi életünkben nagyon sok időt töltöttünk kettesben, ezért is akartunk mindenképp eljönni, mert nyilván a gyerekeket ide nem hozzuk” – kezdte Kulcsár Edina, majd a férje kiegészítette.

„Természetesen hasznos időről beszélünk, hiszen amúgy is sokat vagyunk együtt: egymás mellett van a két iroda, együtt dolgozunk, együtt megyünk, együtt vagyunk a gyerekekkel, de ha ott van a két gyerek, nem tudsz figyelni a másikra, abban a stádiumban, amiben ők vannak jelenleg. Meg nem is akarjuk őket otthagyni, mert megtehetnénk, hogy letesszük őket fél órára, de ezek a percek olyan kincsek… Igen, nyilván a szexualitásunk kicsit megsínyli…” – mondta Csuti. 

Ez is érdekelhet:

kulcsár edina és csuti

Kulcsár Edina és férje, Csuti (Fotó: nlc)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top